Hojlund: Eriksen ügynök segített

Rasmus Hojlund elárulta, hogy a Manchester United középpályása, Christian Eriksen hogyan segítette abban a döntésben, hogy a Vörös Ördögökhöz igazoljon.


Mindkét fent említett játékos szerepel a dán válogatottban is, mely színeiben Hojlund 2022 szeptemberi bemutatkozása óta 6 meccsen 6 gólt jegyez. Christian már 122 alkalommal képviselte hazáját, beleérve világbajnokságot és Európa-bajnokságot is és folyamatosan nyomon követte fiatal csatárunk fejlődését.

 

"Beszéltünk a dolgokról kicsit, Christian ügynöknek nevezte magát a válogatottban" - mondta Rasmus arra a kérdésre, hogy Eriksen segített-e a döntés meghozatalában.

 

"Vicces volt mert már beszéltünk a klubról és tudta, hogy United szurkoló vagyok, szóval beszéltünk egy keveset erről."

 

 

"Az elején itt is segített nekem, a minap bemutatott Carringtonban. Ő egy nagyon jó srác."

 

Az sem meglepő, hogy egy másik híres dán United játékos, Peter Schmeichel is bekapcsolódott a beszélgetésbe. A most 59 esztendős hálóőr tagja volt a Vörös Ördögök triplázó keretének 1999-ben és természetesen Rasmus vele is elbeszélgetett döntése meghozatala előtt.

 

"Igen, nagyszerű, ő egy igazi legenda Dániában" - tette hozzá Rasmus. "Ő a legjobb kapus a dán válogatott történetében, így nem lehet megkerülni."

 

"Én is beszéltem vele Manchesterről néhányszor. Ő egy remek ember, köztudott róla, hogy kemény, de jó arc."


manud.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!