Rashford meghatározó szerepe a United fordításában
A Manchester United fordítás után szerzett győzelme a Nottingham Forest ellen természetesen csapatmunka volt, de ahogy a statisztikák is mutatják, Marcus Rashfordnak komoly hatása volt erre.
Nem volt meglepő, hogy a csapatkapitány, Bruno Fernandes lett a meccs embere, miután többek között Casemiro egyenlítő góljában is szerepet játszott, valamint a győztes büntetőt is ő lőtte be.
Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni Marcus szerepét a drámai fordításban, amikor a Vörös Ördögök 3-2-es győzelmet arattak az Old Traffordon.
Miután a szezon első két meccsén középcsatárként játszott, a Forest ellen 10-es számú játékosunk visszatért kedvenc szerepébe a bal szélre, Anthony Martial pedig csatárként kezdett. A Forest gyorsan, mindössze négy perc alatt 2-0-ra elhúzott, és a visszakapaszkodás komoly energiákat követelt a Vörös Ördögöktől, amit Rashford segített megadni.
Az angol csatár mindig is veszélyt jelentett a tempójával, és „direkt” játékával Serge Aurier oldalán, amikor egy pontos, lapos labdát adott a kapu előterébe, amit Christian Eriksen ügyesen elpattintott Matt Turner mellett a 17. percben.
Ez volt a visszatérés kezdete.
Marcus másik említésre méltó közreműködése egy hasonló szituációból származott a második félidőben, amikor a büntetőterületen belül egy-az-egyben megverte Danilot, aki szabálytalanul állította meg, a jogosan megítélt pontrúgást pedig Bruno értékesítette, végleg eldöntve ezzel az izgalmas mérkőzést.
RASHFORD ÖSSZESÍTETT SZÁMAI
Marcus 51-szer ért labdához a több mint 90 perc alatt, amíg a pályán volt, ebből hatszor az ellenfél térfelén.
A 33 passzából 28-at sikeresen abszolvált, ez 85%-os passzpontosság, 23 passzából 19 sikereset a támadó-harmadban, és két kulcspassz is a nevéhez fűződik.
A csatár emellett három párharcot is megnyert a földön, és háromból kettő csele sikeres volt.
A United-szurkolók és Erik ten Hag is reméli, hogy ezek a lenyűgöző számok a szezon során is folytatódnak, mivel a tavalyi szezon legjobb góllövője igyekszik tovább javítani a játékán.
A Vörös Ördögök számára legközelebb egy nehéz teszt következik az Arsenal otthonában, amely mindig pozitív személyes emlékeket idéz fel Marcus számára, miután 2016. februárjában, a Premier League-ben való debütálásakor kétszer is betalált az Ágyúsok ellen.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Fulham vs Manchester United
Premier League 2. fordulóCraven Cottage
2025-08-24 17:30
Premier League 1. forduló
Old Trafford
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
2025-08-03 23:00
2025-07-31 03:30
2025-07-27 01:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Manchester City | 1 | 4 | 0 | +4 | 3 |
2 | Tottenham | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
3 | Sunderland | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
4 | Liverpool | 1 | 4 | 2 | +2 | 3 |
5 | Nottingham Forest | 1 | 3 | 1 | +2 | 3 |
6 | Leeds United | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
7 | Arsenal | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
8 | Brighton & Hove Albion | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
9 | Fulham | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
10 | Aston Villa | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
11 | Newcastle | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
12 | Chelsea | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
13 | Crystal Palace | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
14 | Manchester United | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
15 | Everton | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
16 | Bournemouth | 1 | 2 | 4 | -2 | 0 |
17 | Brentford | 1 | 1 | 3 | -2 | 0 |
18 | Burnley | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
19 | West Ham | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
20 | Wolves | 1 | 0 | 4 | -4 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Fulham - Manchester United
Premier League, 2. forduló