Hojlund: Össze kell tartanunk
A Manchester United támadója, Rasmus Hojlund keddi, Galatasaray elleni duplája végül hiábavaló volt, a Vörös Ördögök 3-2-es vereséget szenvedtek a török óriástól odahaza.
A dán válogatott játékos kétszer juttatta előnyhöz Erik ten Hag csapatát, de a vendégek három gólja biztosította, hogy a United elveszítse szezonbeli második Bajnokok Ligája-mérkőzését is.
A vereséget követően - amelyből Casemiro két sárga lap miatt már a Galatasaray győztes gólja előtt kiszállt - Rasmus arra biztatta csapattársait, hogy maradjanak egységesek, így térhetnek vissza a győztes útra.
"Nem szabad elfelejtenünk, hogy nem kaphatunk gólt rögtön azután, hogy szereztünk egyet" - mondta. "Volt már néhány olyan meccsünk, ahol csak úgy betaláltak, miután mi gólt lőttünk."
"Szóval holnap elemezni fogjuk ezt, és megbeszélni a csapattal."
"És persze, most egy nehéz időszak következik, de össze kell tartanunk, csak így tudunk kijutni ebből a gödörből."
Hojlund első góljával már a 17. percben előnybe kerültek a Vörös Ördögök, a csatár remekül érkezett, hogy Marcus Rashford kemény beadását a kapuba fejelje.

"Számomra az a lényeg, hogy oda érjek" - mondta Rasmus az első próbálkozásáról. "Mindig megpróbálok a veszélyes helyzetekbe kerülni."
"Azért vettek meg, hogy gólokat szerezzek, és most örültem, hogy ma kettőt is sikerült. És ha Marcusról beszélünk, most már tudja, hogy tudom tartani a tempóját, amikor kontrázunk, és ma láttunk egy villanást ebből."
A második gól, egy erőteljes futás és egy gyönyörű befejezés után született, amit Hojlund a "jellegzetes" góljának nevez, és ami jól mutatja a nyers tempóját, higgadtságát a támadó pozíciókban.
"Igen, jó érzés volt" - mondta a 20 éves játékos, leírva az érzelmeket, amikor először szerzett gólt az Old Traffordon.
"Hihetetlen gól volt. Szeretem ezt egy jellegzetes Rasmus-gólnak nevezni, tudod, a bal oldalról indulva, sokat futva."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Tottenham
Premier League, 25. forduló