Bayindir: Így lettem kapus
A Manchester United kapusa, Altay Bayindir számára egészen másképp alakulhattak volna a dolgok, ha nincs az édesanyja és egy korábbi futballmenedzsere otthon, Bursaban.
A nyáron a Fenerbahcétól a Vörös Ördögökhöz szerződő török válogatott játékos bemutatkozása még mindig várat magára, a 2023/24-es idényben eddig minden mérkőzésen Andre Onana kezdett a kapuban.
A 25 éves játékos azonban elmerül az új környezetében, fejleszti az angolját, és az UTD Podcast vendégeként próbára is teszi azt.
A házigazdákkal, Sam Homewooddal és David Mayjel folytatott beszélgetés során Altay karaktere is kirajzolódik, amikor azzal viccelődik, hogy fiatalon a kapuson kívül minden más poszton játszott.
Csak a magassága volt az, ami meggyőzte egy régi edzőjét a benne rejlő lehetőségekről, és bár Bayindir kezdetben vonakodott, a pozíció egyedisége, és az elismerés, amit a védések során kapott, végül meggyőzte őt.
"A grundon soha nem játszottam kapusposzton. Mindig is csatár voltam, tényleg!" - kezdi. "Az első pozícióm a védő, majd a csatár volt. Aztán ez egy másik történet, ezt el kell mondanom. Amikor a Bursasporban játszottam, az első klubomban, amikor fiatalabb voltam, védő voltam. Egy nap a kapus nem jött edzésre. A menedzser pedig azt mondta: 'Altay te magas vagy. Menj, és élvezd. Tudsz játszani ezen a poszton. Menj a kapuba.'"
"Nem, edző, én csatárt akarok játszani, vagy védőt. De azt mondta: 'Nem, próbáljuk meg.'
Jól éreztem magam, ugráltam, jött a labda, és mindenki azt mondta: 'Ez igen, Altay!'"
![]()
"A mérkőzéseken minden játékos ugyanabban a mezben van, de a kapus más, ő más színt visel. És ez jó érzés. Jön a labda, és ha véded, akkor hős vagy. Ha egy büntetőt hárítasz, akkor a csapattársaid azt mondják ‘Igen, megcsináltad!'"
Az akkor 12 éves Altay szülővárosa klubjának akadémiáján indult el azon az úton, amely egészen a Fenerbahce csapatkapitányságáig, a válogatottságig és a Unitedhez való csatlakozásig repítette.
A végső döntés meghozatalához azonban még egy édesanyjával folytatott beszélgetésre volt szükség…
"Beszéltem anyukámmal a konyhában, ő dolgozott, főzött" - folytatta Altay. "Azt kérdeztem tőle: 'Anya, mit gondolsz a posztomról? Játsszak csatárként vagy inkább a kapuban?'"
"Nem tudott túl sokat a futballról, de ismerte, mert minden este meccseket néztünk a tévében."
"Azt mondta: 'A kapus posztot is vállalhatod, szerintem az jobb neked. Magas vagy. Ne fuss túl sokat, fussanak mások!'"
"Szóval köszönök mindent anyukámnak, ezt a tanácsot is. Természetesen szeretem a pozíciómat, nagyon más és nehéz, természetesen."
"De jó érzés, amikor védem a labdát, és mindenki engem ünnepel."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 9 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 10 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 11 | Sunderland | 23 | 24 | 26 | -2 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 23 | 25 | 44 | -19 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |