Onana sérülés miatt kihagyhatja a felkészülést
Andre Onana térdín sérülés miatt várhatóan lemarad a Manchester United felkészülési túrájáról.
A kameruni mostantól azon fog dolgozni, hogy megfelelő erőnléti állapotba kerüljön az augusztus 17-i, hazai pályán rendezendő Arsenal elleni bajnoki szezonnyitóra, amely nem lesz egyszerű feladat, tekintettel arra, hogy az térdín sérülések általában több, mint egy hónapos felépülési időt igényelnek.
A 29 éves portás már megkezdte a rehabilitációt és a Unitednél ettől függetlenül is azzal terveznek, hogy magukkal viszik az Amerikai Egyesült Államokba, ahol három felkészülési mérkőzést játszanak majd július 27. és augusztus 3. között.
Ruben Amorim felnőtt csapatának keretében Altay Bayindir és Tom Heaton a másik két bevethető hálóőr, de annak is fenn áll a lehetősége, hogy a United kapust is szerződteta nyári átigazolási időszak során.
A The Athletic értesülései szerint a Libertadores-kupa győztes Botafogo 29 éves kapusa, John neve is a potenciális kiszemeltek listáján szerepel az Old Traffordon.
Egy újabb kapus érkezése közelebb viheti a jelenlegi második számú kapuvédőt, Altay Bayindirt a távozáshoz, de ennek megvalósulására hatással lehet Onana megsérülése is.
A 21 éves Radek Vitek a nyáron visszatért a Vörös Ördögökhöz, miután az osztrák BW Linznél töltött kölcsönidőszaka befejeződött.
Onana az Intertől való 2023-as megérkezése óta eltelt két szezon 76 Premier League mérkőzéséből 72 alkalommal ott állt a United kapujában, de mind a négy hiányzása a 2024/25-ös szezon utolsó hét fordulójában történt, amikor Bayindir vette át a helyét.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!