Rasmus: McCarthy segít a támadóknak
Rasmus Hojlund elárulta, hogy a Manchester United edzőjével, Benni McCarthyval való találkozók segítenek a csatároknak a támadójáték fejlesztésében.
A dán játékos hazája válogatottjánál van, miután a vasárnapi, Liverpool elleni mesés, 4-3-as győzelemmel végződött mérkőzésen visszatért sérüléséből.
A helyi médiával folytatott beszélgetés során Rasmust arról kérdezték, hogy milyen pazar góllövőformában van azóta, hogy a Boxing Dayen, az Aston Villa ellen megszerezte első Premier League-találatát, és mi változhatott meg, ami kiváltotta ezt az eredményes sorozatot.
Tizenegyes számú játékosunk elmagyarázta, hogy a támadóhármas hogyan igyekszik együtt dolgozni annak érdekében, hogy több lehetőséget tudjunk kialakítani, a két szélső pedig támogatja a középcsatárt.
"Mondhatni, hogy jobban egymásra találtunk" - mondta. "Volt néhány megbeszélésünk Benni McCarthyval, ahol megbeszéltük a dolgokat. Nem csak én és a két másik játékos volt ott a megbeszélésen, hanem mindenki a támadósorból."
"Arról beszéltünk, hogy jól játsszuk meg egymást, és segítsük egymást, mert így érhetjük el a legjobb eredményeket."
"Néztünk néhány videot, aztán volt utalás arra, hogy itt-ott néhány dolgot jobban kellene csinálni" - tette hozzá. "Láthattuk ezt, és aztán a pályán, az edzéseken és a mérkőzéseken is megvalósítottuk."

Hojlund a Svájc és a Feröer-szigetek elleni barátságos meccseken szeretné tovább növelni a tíz mérkőzésen szerzett hét gólos válogatott mérlegét.
"Igyekszem megfelelően edzeni és minden egyes nap felkészülni" - mondta.
"Az erősségeimre és a gyengeségeimre is edzek. Egyre jobb és jobb lettem. Volt egy [nagyjából] jó hónapom, de ez hosszú időn át tartó kemény munka eredménye."
"Kicsit jobban megyek, mint a Premier League szezon elején."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Bournemouth vs Manchester United
Premier League 31. fordulóVitality Stadium
2026-03-20 21:00
Premier League 30. forduló
Old Trafford
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
2026-02-10 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 30 | 54 | 41 | +13 | 54 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 30 | 44 | 46 | -2 | 41 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |