Jones élvezte a nehéz debütálást

Phil Jones átesett a tûzkeresztségen - az idõjárásnak köszönhetõen szinte szó szerint - és bemutatkozott a Unitedben azok után, hogy nyáron a klubhoz igazolt.


A kemence-forró Chicago komoly fizikai felmérõt jelentett az angol bajnok számára, akik Phil Jonesszal a védelem közepén felállva kezdték a találkozót. Jones azzal a Chris Smallinggal volt párban a védelem belsejében, akivel az U21-es válogatottban is szokott szerepelni. Jones végül 75 perc játék lehetõséget kapott, ekkor Vidic váltotta a 19 éves játékost. Sir Alex Ferguson bölcsen forgatta a mezõnyjátékosait, így rengetegen szerepet kaptak a találkozó során.

"Kemény volt, nagyon kemény ilyen forróságban játszani, néha a levegõvétel is nehezen ment" - mondta Jones az MUTV-nek.

"Nehéz, nagyon nehéz volt, de minden pillanatát élveztem, hogy ott lehetek a srácokkal. Nagyon jó, hogy magamra vehettem végre a United mezt és ahogy korábban is mondtam, otthon érzem magam."

"Örülök, hogy nyertünk. Ez is megmutatja, hogy mire is képesek a srácok. Ilyen nehéz meccsen egy gólos hátrányból is visszajöttek. Õk [Chicago Fire] egy nagyon jó csapat, mindenhol ott voltak. Szóval tisztelet a srácoknak, mindenkit veleértve, akik játszottak."

 


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!