Ugarte megkapta Butt jóváhagyását
Nicky Butt úgy véli, Manuel Ugarte okos vételnek bizonyul majd a Manchester United számára.
Az uruguayi válogatott játékos volt a mieink utolsó nyári szerzeménye, aki az átigazolási határidő utolsó napján pecsételte meg a Paris Saint-Germaintől való átigazolását.
Miután bemutatták az Old Trafford közönségének a Liverpool elleni Premier League-mérkőzés előtt, új játékosunk Dél-Amerikába repült hazáját képviselni a világbajnoki selejtezőkön.
Nagy várakozás előzi meg a bemutatkozását, és Butt meg van győződve arról, hogy Erik ten Hag alatt kulcsszerepe lesz ebben az idényben.
Butt a klubsajtónak nyilatkozott, miután részt vett a hétvégi, Celtic elleni legendák mérkőzésen, és a következőket mondta: "Láttam belőle egy keveset tavaly, és úgy gondolom, hogy ő az, akire szükségünk van."
"Jó lábbal és agresszív. Remélhetőleg meg fogja erősíteni a középpályát. Az egyetlen dolog, ami probléma lehet az az, hogy egy kicsit nyitottak lehetünk, amikor a csapatok ellentámadásba lendülnek. De remélhetőleg ő lesz a különbség és megoldja ezt."

Ami Ugarte valószínűsíthető pozícióját illeti, Butt hozzátette: "Biztos vagyok benne, hogy ez a gondolatmenet áll a háttérben, amiért őt hozták. Azt akarják, hogy valaki elvégezze a piszkos munkát és beletegye azt a munkát, amit az emberek nem szeretnek csinálni. De ez egy nagyon fontos meló a hátsó négyes előtt."
Butt, aki a hétvégi büntetőpárbajban is gólt szerzett, hálás volt, hogy részese lehetett a Manchester United Alapítvány újabb sikeres napjának, hiszen az Álmok Színházában rendezett 1-1-es döntetlennel közel 1 millió fontot gyűjtöttek jótékony célra.
"Nagyon élvezetes volt” - mondta. "Csak látni a srácokat, és egy nagyszerű ügyért tevékenykedni. Újra az Old Traffordon játszani nagyon különleges, erről álmodtam gyerekkoromban. Szóval az én koromban [49 évesen] ezt megtenni élvezetes volt, és jó volt mindenkit újra látni."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Bournemouth vs Manchester United
Premier League 31. fordulóVitality Stadium
2026-03-20 21:00
Premier League 30. forduló
Old Trafford
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
2026-02-10 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 30 | 54 | 41 | +13 | 54 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 29 | 44 | 40 | +4 | 44 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 30 | 44 | 46 | -2 | 41 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 30 | 22 | 52 | -30 | 16 |