Amorim reakciója a Fulham elleni győzelemre
Ruben Amorim elismerte, a kapott gól nélküli mérkőzés fontos volt a Manchester United önbizalma szempontjából, amikor a Vörös Ördögök szezonbeli harmadik idegenbeli bajnoki sikerüket tudták kiharcolni.
Az eredmény fontossága
"Nagyon fontos. Mint mindig, ezúttal is olyan érzésünk volt idegenben, mintha otthon játszottunk volna, ez pedig a minket Manchesteren kívülre is mindig elkísérő szurkolótáborunk támogatásának köszönhető. Nem volt egy nagyszerű meccs, ez érezhető volt, és a végén hosszú labdáknak köszönhetően se alakultak ki nagy helyzetek. Megpróbáltuk irányításunk alatt tartani a játékot, megpróbáltuk a saját játékunkat hozni, de nekünk rengeteget kell fejlődnünk és ez érezhető. Ezúttal sikerült megtartanunk az eredményt és egy góllal lezártuk a találkozót. Ez most egy nagyon fontos győzelem számunkra."
Kulcsfontosságú volt, hogy ne kapjunk gólt
"Ez nagyon fontos, mert egyértelműen közelebb kerülsz ezzel a mérkőzés megnyeréséhez és önbizalmat ad. Ma nem igazán szenvedtünk sokat, ez pedig jól jel, nem csak a kapott gól nélküliség, hanem amiatt is, ahogyan mások tudtunk lenni. Mint mondtam, a labda birtokában rengeteget kell fejlődnünk. Labda nélküli mozgásokkal rendben vagyunk, irányítottuk a mérkőzést és gólt szereztünk. Most azonban már tovább kell lépnünk a következő meccsre."
A gólszerzés továbbra is nehézséget okoz
"Azt hiszem igen. Még amikor a második félidőben változtatni akartunk néhány dolgon, akkor is hiányzott belünk a sebesség, elöl pedig némi erő. Ez pontosan az, aminek tűnik, többet kell birtokolnunk a labdát, több helyzetet kell kidolgoznunk és el kell tudnunk juttatni a labdát a támadóharmadba. Ezekben a részletekben rengeteget szenvedtünk, de sok segítségre van szükségünk ahhoz, hogy fejlődni tudjunk."
Továbbvihető pozitívumok a következő meccsre
"Az eredmény, az érzés és ahogyan időt adtunk a csapatunknak ahhoz, hogy legyen egy kis szerencséje néhány mérkőzés megnyeréséhez. Vigyük magunkkal ezt az érzést, dolgozzunk keményen holnap és meg kell nyernünk a következő meccset is."
Óvatos hozzáállás az átigazolásokhoz
"Igen, óvatosnak kell lennünk. Mint tudják, be kell tartanunk a szabályokat. Szerintem követtünk el hibákat a múltban, amelyeket most nem tehetünk meg, szóval most a csapat fejlesztésére koncentrálunk. Majd meglátjuk, de jelenleg a rendelkezésünkre álló játékosokra és a következő meccsre koncentrálnunk."
Elismerés a szurkolóknak
"Ők megérdemelték [a győzelmet]. Szerintem lenyűgöző volt a támogatásuk. Gratulálok nekik. Hatalmas megtiszteltetés ennél a klubnál dolgozni és győzelmekkel kedveskedni a szurkolóknak. Győzelmeket akarunk adni számukra, ma pedig ez sikerült, de mint mondtam, fejlődnünk kell. Ezt is fogjuk tenni."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Fulham vs Manchester United
Premier League 2. fordulóCraven Cottage
2025-08-24 17:30
Premier League 1. forduló
Old Trafford
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
2025-08-03 23:00
2025-07-31 03:30
2025-07-27 01:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Tottenham | 2 | 5 | 0 | +5 | 6 |
2 | Chelsea | 2 | 5 | 1 | +4 | 4 |
3 | Sunderland | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
4 | Manchester City | 2 | 4 | 2 | +2 | 3 |
5 | Liverpool | 1 | 4 | 2 | +2 | 3 |
6 | Nottingham Forest | 1 | 3 | 1 | +2 | 3 |
7 | Leeds United | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
8 | Arsenal | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
9 | Brighton & Hove Albion | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
10 | Fulham | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
11 | Crystal Palace | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
12 | Aston Villa | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
13 | Newcastle | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
14 | Manchester United | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
15 | Everton | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
16 | Bournemouth | 1 | 2 | 4 | -2 | 0 |
17 | Brentford | 1 | 1 | 3 | -2 | 0 |
18 | Burnley | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
19 | Wolves | 1 | 0 | 4 | -4 | 0 |
20 | West Ham | 2 | 1 | 8 | -7 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Fulham - Manchester United
Premier League, 2. forduló