Amorim: Menedzsernek jöttem a Unitedhez, nem vezetőedzőnek
Ruben Amorim szenzációszerű kijelentést téve arról beszélt, azért csatlakozott a Manchester Unitedhez, hogy a menedzserük, nem pedig a vezetőedzőjük legyen és arra tett utalást, hogy szerződése lejártával távozni fog a klubtól.
Amikor a vasárnapi, Leeds United elleni 1-1-es döntetlent követő sajtótájékoztatóján újságírók arról kérdezték, továbbra is érzi-e a klubvezetés támogatását, Amorim előbb tisztázni kívánta a klubnál betöltött szerepkörét, azt követően, hogy nemrég már tett arra utalást, hogy vannak nézeteltérések a színfalak mögött az átigazolások és a taktika témájában.
A korábban a Sportingnál dolgozó szakembert 2024 novemberében, két és fél éves szerződés keretében vezetőedzővé nevezték ki az Old Traffordon, amely így 2027 nyarán fog lejárni, de egy, a vezetőségnek szóló világos üzenetként most arról beszélt, ő menedzserként tekint magára.
"Feltűnt számomra, hogy Önök szelektív információkat kapnak mindenről" - mondta az Elland Roadon tartott paprikás hangulatú sajtótájékoztatója végén.
"Én azért jöttem ide, hogy a Manchester United menedzsere legyek, nem pedig azért, hogy a Manchester United vezetőedzője. Ez egyértelmű."
"Tudom, hogy engem nem [Thomas] Tuchelnek, [Antonio] Conte-nek, [Jose] Mourinhonak hívnak, de én vagyok a Manchester United menedzsere és ez így lesz még 18 hónapig, vagy ameddig a vezetőség a változás mellett nem dönt."
"Ez az én álláspontom. Én így akarom befejezni. Nem fogok távozni. Addig fogom a munkámat végezni, amíg egy másik srác ide nem jön helyettem."

Amikor arról érdeklődtek nála, úgy érzi-e, hogy a klub által számára adott biztosítékok nem teljesültek, Amorim hozzátette:
"Én csak annyit akarok mondani, hogy én ennek a csapatnak a menedzsere leszek, nem csak az edzője. Én nagyon egyértelmű voltam ezt illetően."
"Ez 18 hónap múlva véget fog érni és aztán mindenki tovább léphet. Ez volt a megállapodás. Ez az én feladatom, nem az, hogy egy edző legyek."
"Ha az emberek nem bírják kezelni a Gary Neville-eket és a mindent érintő kritikákat, akkor meg kell változtatnunk a klubot."
"Csak annyit akarok mondani, én azért jöttem ide, hogy a Manchester United menedzsere legyek, nem azért, hogy az edzője."
"Minden egyes részlegnek - a megfigyelőknek, a sportigazgatónak - el kell végeznie a feladatát. Én 18 hónapig el fogom a sajátomat, aztán továbblépünk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |