Csapathírek az Ipswich meccs előtt
A Manchester United vezetőedzője, Ruben Amorim friss hírekkel szolgált csapata állapota kapcsán a szerdai, Ipswich Town elleni hazai bajnoki előtt.
Az Old Traffordon, magyar idő szerint este fél 9-től megrendezésre kerülő találkozó lehetőséget nyújthat a Vörös Ördögöknek, hogy visszataláljanak a győzelem útjára és egyben építsenek az Everton ellen produkált, két gólos hátrányból való talpra állásukra.
A portugál szakember kedden délután Carringtonban tartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, nem számít arra, hogy bármelyik, korábban sérüléssel bajlódó játékosa visszatérhetne a meccsnapi keretbe.
Amikor erről kérdezték, így felelt:
"Nem, szerintem ugyanazokkal a játékosokkal számolhatok. Javul a hiányzók állapota is, de erre a meccsre még senki nincs visszatérésre alkalmas állapotban közülük."

Az utóbbi hetekben Jonny Evans, Lisandro Martinez, Luke Shaw, Toby Collyer, Kobbie Mainoo, Mason Mount és Amad sem volt bevethető sérülések miatt.
Emellett nem számíthatott a szakmai stáb Altay Bayindirre és Tom Heatonra sem a keret összeállításakor.
Alejandro Garnacho az Everton ellen ismét jó benyomást tett csereként beállva, míg Christian Eriksen újra számításba vehető, miután a Goodison Parkban már ott lehetett a kispadon.
A tinédzserkorú Chido Obi továbbra is opció lehet a felnőtt csapat számára, miután egymás után kétszer is szóhoz jutott csereként.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Ipswich
Premier League, 27. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
West Ham vs Manchester United
Premier League 26. fordulóLondon Stadium
2026-02-10 21:15
Premier League 25. forduló
Old Trafford
2026-02-07 13:30
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 25 | 49 | 17 | +32 | 56 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 25 | 36 | 27 | +9 | 47 |
| 4 | Manchester United | 25 | 46 | 36 | +10 | 44 |
| 5 | Chelsea | 25 | 45 | 28 | +17 | 43 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Everton | 25 | 28 | 28 | 0 | 37 |
| 8 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 9 | Sunderland | 25 | 27 | 29 | -2 | 36 |
| 10 | Fulham | 25 | 35 | 37 | -2 | 34 |
| 11 | Bournemouth | 25 | 41 | 44 | -3 | 34 |
| 12 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 25 | 35 | 35 | 0 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 25 | 34 | 43 | -9 | 29 |
| 17 | Nottingham Forest | 25 | 25 | 38 | -13 | 26 |
| 18 | West Ham | 25 | 31 | 48 | -17 | 23 |
| 19 | Burnley | 25 | 25 | 49 | -24 | 15 |
| 20 | Wolves | 25 | 16 | 48 | -32 | 8 |