Beharangozó: Manchester United - Athletic Bilbao
3-0-s előnyből várják a Vörös Ördögök az Athletic Bilbao elleni Európa-liga elődöntőjének visszavágóját.
Mondhatjuk, hogy Amorim csapata magabiztos előnyre tett szert a spanyolországi első találkozó alkalmával, hátradőlni és megnyugodni azonban majd csak akkor fogunk, amikor a csütörtök esti visszavágót lefújja a találkozó játékvezetője.
A második számú európai kupasorozatban korábban már megmérkőztek a felek az Old Traffordon, az összecsapás pedig 3-2-es vendégsikert hozott még 2012 márciusában.
A két csapat múlt csütörtöki csörtéje óta 1-1 bajnokit játszottak hétvégén a felek. Az Athletic döntetlent játszott, míg a Vörös Ördögök kikaptak és a United esetében látszott az is, hogy a csapat portugál vezetőedzője már szinte 100%-ban az Európa-ligára fókuszál, ami egyébként teljesen érthető és logikus is, hiszen például a Bajnokok Ligája indulást is csak akkor tudják biztosítani, ha az EL-t megnyerik.
Fussunk is neki gyorsan a szokásos tudnivalóknak.
Akik hiányozhatnak:
United: Dalot, Heaven, Martinez, Zirkzee
Bilbao: Sancet, Vivian, Nico Williams, Inaki Williams
Érdekességek:
Az összes nagy európai kupasorozatot figyelembe véve eddig csak egy csapat volt, amelyik egy kétmérkőzéses kieséses találkozó első felvonását idegenben 3 gól különbséggel megnyerte, majd végül nem jutott tovább. Ez az alakulat a Maccabi Tel Aviv volt az Olympiakosz ellen a 2023/24-es idényben. A Maccabi idegenben 4-1-re legyőzte görög ellenfelét, a visszavágón azonban 6-1-es hazai vereséget szenvedtek a legjobb 16 között.
A United és a Bilbao eddig 5 hivatalos mérkőzésén összesen 22 gól született, ami 4,4-es átlag meccsenként. A Vörös Ördögök 12 gólt lőttek, 10-et kaptak és mind az 5 mérkőzésen legalább 3 gólt szereztek a csapatok.
Az Athletic eddigi 9 angol csapatok elleni idegenbeli találkozójából 7-et elveszített minden európai sorozatot figyelembe véve, bár a legutóbbi ilyen idegenbeli győzelmük pont a Manchester United ellen született (2012 márciusában 2-3).
A United ebben a szezonban már túl van 13 Európa-liga összecsapáson, eddig veretlenül (8 győzelem, 5 döntetlen). Amennyiben sikerülne a visszavágón is legyőzniük a spanyol ellenfelüket, úgy mindössze a 7. olyan csapat lennének a sorozat történetében, akik veretlenül jutottak be a fináléba. Az eddigi ilyen csapatok a Benfica (2013/14), a Chelsea (2018/19), az Inter (2019/20), a Villareal (2020/21), az Eintracht Frankfurt (2021/22) és a Bayer Leverkusen (2023/24).
A Bilbaoval mindössze harmadszor fordulhatna elő, hogy elveszíti egy kieséses kétfelvonásos csörte mindkét találkozóját. Az első ilyen esetük a Ferencváros ellen volt még a Vásárvárosok Kupájának negyeddöntőjében az 1968/69-es idényben, a második pedig a Mareseille ellen a 2017/18-as szezonban az Európa-liga nyolcaddöntőjében.
A Manchester United a legutóbbi 30 hazai Európa-liga találkozójából mindössze egyet veszített el 23 győzelem és 6 döntetlen mellett. Az az egy vereség pont egy spanyol csapat, a Real Sociedad ellen érte őket 0-1 arányban 2022 szeptemberében. Ahhoz, hogy most a Vörös Ördögök ne jussanak tovább legalább 3 gólos különbséggel kellene kikapniuk, viszont hazai pályán eddig egyetlen nemzetközi sorozatban sem szenvedtek 3+ gólos vereséget.
Ebben az Európa-liga szezonban a United játékosai szerezték a legtöbb gólt (31) minden csapat közül és mindössze a 2002/03-as szezonban (32) és a 2020/21-es idényben (34) tudtak többször betalálni ellenfeleiknek a legnagyobb európai sorozatokban.
A két csapat legutóbbi 5 mérőzésének eredménye minden sorozatot figyelembe véve:
United: D/GY, V, D, GY, V
Bilbao: GY, V, GY, V, D
A két csapat eddigi egyetlen Old Traffordon lejátszott Európa-liga találkozójának eredménye:
Manchester United - Athletic Bilbao 2-3 (2012.03.08.)
A két csapat legeredményesebb gólszerzői az Európa-ligában:
United: Fernandes 7 gól, Hojlund 5 gól, Dalot 3 gól
Bilbao: Nico Williams 5 gól, Inaki Williams 5 gól, Sancet 2 gól
Európa-liga elődöntő, visszavágó
Manchester United - Athletic Bilbao
Old Trafford, 2025.05.08. 21:00
A találkozó játékvezetője: Daniel Siebert (német)
Lehetséges kezdőcsapatok:
United: Onana - Lindelöf - Maguire - Yoro - Mazraoui - Casemiro - Ugarte - Dorgu - Garnacho - Fernandes - Hojlund
Bilbao: Agirrezabala - Marcos - Álvarez - Paredes - Berchiche - Jauregizar - Galarreta - Djaló - Gómez - Berenguer - Sannadi
ManUtdFanatics.hu tipp: 2-1
A mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor

Manchester United - Athletic Bilbao
Európa-liga elődöntő 2. mérkőzés, ÉLŐ