Amorim reagált a Bruno távozásáról szóló pletykákra
A Manchester United vezetőedzője, Ruben Amorim egyértelműen hitet tett amellett, hogy az esetleges nyári távozásával kapcsolatos pletykák ellenére csapata kapitányának, Bruno Fernandesnek továbbra is a klubnál van a helye.
A Daily Mail szellőztette meg a héten azt az értesülését, hogy a Vörös Ördögök portugál vezérét Szaúd-Arábiából az Al-Hilal együttese egy nagy összegű szerződésajánlattal csábítaná el a nyári átigazolási időszakban.
A luzitán középpályás képviselői állítólag hétfőn személyes egyeztetést folytattak az Al-Hilal vezetőségével, miután a két fél már tavaly felvette egymással a kapcsolatot azt megelőzően, hogy Fernandes új, 2027 nyaráig szóló szerződést írt alá az Old Traffordon, amely opcionálisan egy évvel még meghosszabbítható.
Ruben Amorim márciusban elárulta, ő közölte a 30 éves karmesterrel a Real Madrid érdeklődését követően, hogy "nem mehet sehova", most pedig hasonló hangot ütött meg a honfitársa nyári Közel-Keletre költözésével kapcsolatos híresztelés kapcsán is.

"Szerintem könnyen megérthető (a fontossága) - nem csak a produkált számai miatt, hanem a játéka és az itt töltött öt éve alatt kialakult fontossága miatt is" - kezdte.
"Ő egy top játékos, nekünk pedig top játékosokra van szükségünk. Ő egy vezér, ő a csapatkapitány, szóval ő nagyon fontos számunkra."
"Normális, hogy sok klub akar olyan játékosokat megszerezni, mint Bruno, (Alejandro) Garnacho, vagy mások."
"Mi azonban meg akarjuk tartani a legjobb játékosokat, Bruno pedig egyértelműen az egyik legjobb jelenleg a világon, szóval az elképzelésünk nem változott vele kapcsolatban. Itt akarjuk tudni Brunot továbbra is."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brentford
Premier League 34. fordulóOld Trafford
2026-04-27 21:00
Premier League 33. forduló
Stamford Bridge
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Bruno Fernandes
Ruben Amorim
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 33 | 58 | 45 | +13 | 58 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 33 | 48 | 44 | +4 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Brentford
Premier League 34. forduló, ÉLŐ