Ruben két pozitívumra mutatott rá Malajziában
Ruben Amorim, a Manchester United vezetőedzője úgy érzi, pozitív volt látni a fiatal játékosokat az ASEAN All-Stars elleni barátságos mérkőzésen, és megkönnyebbült, hogy nem sérült meg senki.
A Vörös Ördögök Muang Maung Lwin 71. percben szerzett találata miatt maradtak alul, annak ellenére, hogy a játék nagy részében mi irányítottunk, nem tudtunk a hálóba találni Kuala Lumpurban.
A találkozó nehéz pályán, rendkívül párás körülmények között zajlott, és előzte meg a szezon utolsó mérkőzését, a Hongkong válogatottja elleni találkozót.
A vezetőedző a 90 perc alatt nagymértékben tudta rotálni a csapatát, és azt sugallta, hogy néhányan azok közül, akik szerepeltek, pénteken több időt kaphatnak.
Jaydan Kamason a félidő előtti rövid, pályán töltött időszakában ragyogónak tűnt, Sekou Kone a középpályán összeszedett volt, Jim Thwaites pedig az Amorim által várt elszántságot mutatta meg azzal, hogy visszarohant, és a mérkőzés egyik utolsó akciójánál remekül időzített becsúszással szerelte Adrian Segecic-et.
"Jó meccsre számítottunk, egy intenzív meccsre, ilyen nehéz körülmények között" - mondta Amorim utána. "De az a jó, hogy nem lettek sérültjeink, és láttuk a fiatalokat."

"Az a fontos, hogy nincsenek sérülések, ilyen időjárás mellett és mindazt figyelembe véve, ahogy ma ide jöttünk. De ismétlem, ez nem mentség. Jobban kellene teljesítenünk."
"Mindenki játékperceit kontrollálnunk kell. Ő [Kone] többet fog játszani a következő, pénteki mérkőzésen. Elég jól teljesített, de minden fiatal srác próbálkozott, ez a legfontosabb. Többet akarnak játszani, de mindenkit rotálnunk kell, hogy mindenki játszhasson. Jól csinálták."
Rubent a helyi műsorvezetők arról is kérdezték, hogy van-e valaki az ASEAN All-Stars csapatában, aki megragadta a figyelmét.
"Nehéz ezt figyelni a játék közben, az utószezonban" - ismerte el. "Nagyon jól védekeztek. Szerintem Sergio Agüero jó játékos, elég jól irányította a középpályát. Szóval jó játékosok, ez természetes, és megérdemelték a mai sikert."
Agüero - akinek csak a neve egyezik a Manchester City és az argentin válogatott korábbi támadójáéval - a csapat kapitánya volt, és malajziai nemzetiségű annak ellenére, hogy Argentínában született.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Wolves
Premier League 19. fordulóOld Trafford
2025-12-30 21:15
Premier League 18. forduló
Old Trafford
2025-12-26 21:00
2025-12-21 17:30
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 17 | 31 | 10 | +21 | 39 |
| 2 | Manchester City | 17 | 41 | 16 | +25 | 37 |
| 3 | Aston Villa | 17 | 27 | 18 | +9 | 36 |
| 4 | Chelsea | 17 | 29 | 17 | +12 | 29 |
| 5 | Manchester United | 18 | 32 | 28 | +4 | 29 |
| 6 | Liverpool | 17 | 28 | 25 | +3 | 29 |
| 7 | Sunderland | 17 | 19 | 17 | +2 | 27 |
| 8 | Crystal Palace | 17 | 21 | 19 | +2 | 26 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 17 | 25 | 23 | +2 | 24 |
| 10 | Everton | 17 | 18 | 20 | -2 | 24 |
| 11 | Newcastle | 18 | 23 | 23 | 0 | 23 |
| 12 | Brentford | 17 | 24 | 25 | -1 | 23 |
| 13 | Fulham | 17 | 24 | 26 | -2 | 23 |
| 14 | Tottenham | 17 | 26 | 23 | +3 | 22 |
| 15 | Bournemouth | 17 | 26 | 29 | -3 | 22 |
| 16 | Leeds United | 17 | 24 | 31 | -7 | 19 |
| 17 | Nottingham Forest | 17 | 17 | 26 | -9 | 18 |
| 18 | West Ham | 17 | 19 | 35 | -16 | 13 |
| 19 | Burnley | 17 | 19 | 34 | -15 | 11 |
| 20 | Wolves | 17 | 9 | 37 | -28 | 2 |