Amorim reakciója a Bournemouth elleni győzelemre

Ruben Amorim külön dicséretben részesítette Patrick Dorgut, a dán játékos kiváló Bournemouth elleni, Chicagoban nyújtott teljesítményéért.


Egyre jobbak leszünk

"Tényleg, elégedett vagyok. Szerintem megvolt az intenzitásunk. A játékosok nagyon fókuszáltak a mérkőzéseken. Ahogyan az edzéseken is. Egyre szorosabb kötelék alakul ki közöttük. Szóval ez most egy jó erőpróba volt. Nagyon jól kontroll alatt tudtuk tartani Evanilsont és [Antoine] Semenyot, ez pedig igazán fontos volt. Magasan letámadtunk. Szerintem javultunk a labdatartásunk tekintetében is. Nem volt annyira gyorsa a labdajáratásunk, mint a West Ham ellen, így a játékosok minden instrukciót hallottak és próbálkoztak."

 

Fizikalitásbeli fejlődés

"Ez nagyon fontos, mert mindenek előtt mindenkinek megfelelően felkészültnek kell lennie. Szerintem a játékunk fizikalitásában fejlődni tudtunk. Sokkal versenyképesebbek vagyunk. Ez nagyon fontos, mert az előző szezonban rengeteget szenvedtünk. Voltak problémáink a szögletek levédekezésével, de nagyon jók voltunk támadásban. Szóval rengeteg dolgunk volt, de azt jó volt látni, hogy a csapat így tud támadásokat vezetni."

 

A gólján túl is elégedett Rasmus Hojlunddal

"Számomra ez több, mint egy gól. Neki és talán a szurkolóknak is fontosabb, hogy gólt szerzett. Szükségünk van gólokra. De az, ahogyan jelen pillanatban kapcsolódik a játékunkba, harcol a labdákért és ahogyan segíti a játékunkat a labdatartásával olyan esetekben, amikor letámadnak minket és előre kell rúgnunk, sokkal fontosabb azt illetően, hogy az egész csapat jobb játékot nyújtson. Szóval ő nagyon jó munkát végez."

 

 

Patrick ide tartozik

"Ez lenyűgöző. Ő 20 éves. Egyre inkább tűnik úgy, hogy ő abszolút a Manchester Unitedhez tartozik, amit nehéz elérni 20 évesen, de ő hihetetlenül erős, megvan a technikája a játékhoz, remekül védekezik és sokat presszingel. Engem lenyűgöz Patrick."

 

Bruno irányítása alatt tartotta a mérkőzést

"Szerintem nagyon fontos volt az Amaddal való kapcsolata és hogy kontroll allatt tartott a labdatartásunkat. Bruno egy nagyon okos játékos, aki képes meghatározni a játék tempóját, szóval nagyon elégedett vagyok vele."

 

Imádtam Ethan gólját!

"Megünnepeltem azt a gólt. Ez nem megszokott, főleg nem a felkészülési időszakban, de ezt a gólt megünnepeltem, mert nagyon szeretem, amikor ennyire jól dolgozó srácokat látok. Az edzéseken nincsen számukra túlzottan sok tér, de ott vannak, értik az elképzeléseinket, presszingelnek és harcolnak. Tehát nagyon elégedett vagyok velük. Irányították a beállásuk után is a meccset. Megpróbáltak még több gólt is szerezni, szóval nagyon örülök miattuk."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!