Csapathírek a manchesteri derbire
Ruben Amorim friss információkkal szolgált a Manchester Unitedet keretét illetően a vasárnapi, városi rangadót megelőzően.
Az Etihad Stadiumban magyar idő szerint 17:30-kor kezdődő összecsapáson Matheus Cunha, Mason Mount és Diogo Dalot sem állhat majd a Vörös Ördögök rendelkezésére.
Cunha és Mount a manchesteriek legutóbbi, Burnley ellen 3-2-re megnyert hazai bajnokiján szenvedtek sérülést, míg Dalot izom fájdalomra panaszkodott, így kikerült a portugál válogatott világbajnoki selejtezőire készülő keretéből is.
"Szerintem nem lesznek hadra foghatóak erre a mérkőzésre" - válaszolta Ruben, amikor a trió állapotáról kérdezték.
"Nem tudom, hogy mennyi ideig nem számíthatok rájuk. Szükségünk van ezekre a játékosokra ahhoz, hogy nagyon nagy versenyhelyzet legyen a keretünkön belül, de mellettük is rendelkezünk kiváló játékosokkal, akik égnek a vágytól, hogy játszhassanak, így vasárnap is versenyképesek leszünk. Ők viszont most nem lesznek majd velünk, így nem segíthetnek számunkra megnyerni a mérkőzést."
"Nem szeretnék jóslatokba bocsátkozni, hogy meddig nem állhatnak rendelkezésre. Ha a folyosón most elkapnák Cunha-t és beszélnének vele, ő azt mondaná, hogy tud játszani ezen a meccsen! Szóval nem tudom. Napról-napra menedzseljük a helyzetet, de ők nagyon keményen küzdenek, ez pedig jó dolog."

Amorim megerősítette, hogy a kapuban Altay Bayindir fog majd állni, annak ellenére, hogy dicsérte az újdonsült igazolása, Senne Lammens potenciálját.
"Én hiszek Altay-ban" - jelentette ki a portugál vezetőedző.
"Ő játékra kész és játszani is fog."
Lisandro Martinez folytatja térdműtétjét követő rehabilitációját, Noussair Mazraoui azonban a Burnley ellen a szezonban először ott lehetett a társakkal a pályán, bár a marokkói válogatottban nem szerepelt.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Ruben Amorim
Matheus Cunha
Mason Mount
Diogo Dalot
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 32 | 62 | 24 | +38 | 70 |
| 2 | Manchester City | 31 | 63 | 28 | +35 | 64 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 32 | 43 | 38 | +5 | 55 |
| 5 | Liverpool | 32 | 52 | 42 | +10 | 52 |
| 6 | Chelsea | 32 | 53 | 41 | +12 | 48 |
| 7 | Brentford | 32 | 48 | 44 | +4 | 47 |
| 8 | Everton | 32 | 39 | 37 | +2 | 47 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 32 | 43 | 37 | +6 | 46 |
| 10 | Sunderland | 32 | 33 | 36 | -3 | 46 |
| 11 | Bournemouth | 32 | 48 | 49 | -1 | 45 |
| 12 | Fulham | 32 | 43 | 46 | -3 | 44 |
| 13 | Crystal Palace | 31 | 35 | 36 | -1 | 42 |
| 14 | Newcastle | 32 | 45 | 47 | -2 | 42 |
| 15 | Leeds United | 31 | 37 | 48 | -11 | 33 |
| 16 | Nottingham Forest | 32 | 32 | 44 | -12 | 33 |
| 17 | West Ham | 32 | 40 | 57 | -17 | 32 |
| 18 | Tottenham | 32 | 40 | 51 | -11 | 30 |
| 19 | Burnley | 32 | 33 | 63 | -30 | 20 |
| 20 | Wolves | 32 | 24 | 58 | -34 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Leeds United
Premier League 32. forduló, ÉLŐ