Csapathírek a Brentford meccs előtt
A Manchester United vezetőedzője, Ruben Amorim friss hírekkel szolgált csapata kapcsán a szombati, Brentford elleni idegenbeli bajnokit megelőzően.
A szombat koradélutáni, fővárosi látogatás lehetőséget nyújt a Vörös Ördögök számára, hogy tovább építkezhessenek a múlt hétvégi, Chelsea elleni 2-1-es bajnoki győzelmükre, ebben pedig már Diogo Dalot is a segítségükre lehet, aki még a portugál válogatott edzőtáborában sérült meg néhány hete.
A szélső védő ezen a héten már teljes értékű edzésmunkát végzett és valószínűleg bevetésre is fog kerülni a jobb oldali szárnyvédő poszton, különösen annak fényében, hogy Amad Diallo és Noussair Mazraoui sem lesz hadrafogható a Méhek ellen.
Amad családi haláleset miatt van távol a csapattól, míg Mazraoui sérüléssel bajlódik.
"Amad nincs velünk jelenleg" - kezdte Amorim hivatalos mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját Carringtonban.
"Az egyik családtagja elhunyt, emiatt minden támogatást megadunk Amadnak. Megértjük annak a fontosságát, hogy ilyen helyzetben fontos volt hazatérnie."
"Nous a következő válogatott szünetig nem fog rendelkezésünkre állni. Sajnos kidőlt."
A Chelsea elleni siker során begyűjtött piros lapja miatt hiányozni fog Casemiro is, aki egy mérkőzéses eltiltását tölti majd le ezúttal.
A portugál szakember azt is megerősítette, hogy Lisandro Martinez továbbra sincs hadra fogható állapotban, de folytatja rehabilitációját térdműtétjét követően.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor

Brentford - Manchester United
Premier League, 6. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Sunderland
Premier League 7. fordulóOld Trafford
2025-10-04 16:00
Premier League 6. forduló
Gtech Community Stadium
2025-09-27 13:30
2025-09-20 18:30
2025-09-14 17:30
2025-08-30 16:00
2025-08-27 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Ruben Amorim
Diogo Dalot
Amad Diallo
Noussair Mazraoui
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 6 | 12 | 7 | +5 | 15 |
2 | Arsenal | 6 | 12 | 3 | +9 | 13 |
3 | Crystal Palace | 6 | 8 | 3 | +5 | 12 |
4 | Tottenham | 6 | 11 | 4 | +7 | 11 |
5 | Sunderland | 6 | 7 | 4 | +3 | 11 |
6 | Bournemouth | 6 | 8 | 7 | +1 | 11 |
7 | Manchester City | 6 | 14 | 6 | +8 | 10 |
8 | Chelsea | 6 | 11 | 8 | +3 | 8 |
9 | Brighton & Hove Albion | 6 | 9 | 9 | 0 | 8 |
10 | Fulham | 6 | 7 | 8 | -1 | 8 |
11 | Leeds United | 6 | 6 | 9 | -3 | 8 |
12 | Everton | 5 | 6 | 5 | +1 | 7 |
13 | Brentford | 6 | 9 | 11 | -2 | 7 |
14 | Manchester United | 6 | 7 | 11 | -4 | 7 |
15 | Newcastle | 6 | 4 | 5 | -1 | 6 |
16 | Aston Villa | 6 | 4 | 6 | -2 | 6 |
17 | Nottingham Forest | 6 | 5 | 10 | -5 | 5 |
18 | Burnley | 6 | 6 | 13 | -7 | 4 |
19 | West Ham | 5 | 5 | 13 | -8 | 3 |
20 | Wolves | 6 | 4 | 13 | -9 | 1 |
Szavazás
TV műsor

Manchester United - Sunderland
Premier League, 7. forduló