Amorim: A Brentford elleni a legfontosabb meccsünk hosszú idők óta

A Manchester United vezetőedzője, Ruben Amorim elismerte, sötétben tapogatózik azt illetően, hogy mit fog kapni csapatától a pályán az egyes hetek során.


A portugál szakember együttese abban a reményben látogat szombaton a Brentfordhoz, hogy 2024. novemberi kinevezése óta először egymás követő két bajnokit tudjanak megnyerni. 

 

A Burnley válogatott szünet előtti, illetve a Chelsea múlt heti legyőzésével először tudtak a Vörös Ördögök hazai környezetben is egymás után két sikert aratni a bajnokságban Amorim érkezése óta.

 

Mindazonáltal a két mérkőzés közé egy idegenbeli, sima 3-0-s vereség ékelődött a városi rivális Manchester City-vel szemben, így kiegyensúlyozott teljesítményről így sem beszélhetünk a United kapcsán. Legutoljára egymás követő két bajnokit ugyanabban a szezonban 2024 májusában tudtak nyerni a manchesteriek.

 

Amikor a szurkolók abbéli bizalmatlanságáról kérdezték, hogy a csapat képes lesz-e egymás után két meccset megnyerni a bajnokságban, Amorim elismerte, hogy hasonló nézeteket vall.

 

"A szurkolók számára már megszokott, hogy nem tudják, mi fog történni a következő mérkőzésen" - kezdte Amorim.

 

"Hogy őszinte legyek, nekem van róla elképzelésem, de azt nem tudom, miként fog megvalósulni és én vagyok a menedzsere a csapatnak. Az elmúlt hónapokban az ilyen pillanatokkal együtt kellett élnünk. A lehető legjobb módja ennek, ha úgy kezeljük, hogy minden mérkőzés egyben az utolsó is számunkra. Nem szabad két mérkőzésben gondolkodni. Igen, ez nagy dolog a Manchester Unitednél."

 

"A következő mérkőzés lesz hosszú idők óta a legfontosabb a Manchester United számára."

 

"Én megértem a szurkolók érzéseit. Meg kell változtatnunk ezeket az érzéseket, ennek érdekében pedig sürgősen tennünk kell a pályán is."

 

 

Amorim hiszi, hogy csapata jól játszott eddig az idei szezonban, az eredmények azonban nem tükrözik a teljesítményüket. Azonban a pozitív mérkőzés kezdésekre építhetnek és ez kulcsfontosságú lehet számukra ahhoz, hogy lendületbe kerüljenek.

 

"Azt nem mondanám, hogy szeretném, ha jól játszanánk, mert szerintem idén ez megvan" - tette hozzá.

 

"Nagyon fontos [a Manchester Unitednél, hogy mérkőzéseket nyerjenek egymás után], én is ezt gondolom és beszéltünk is erről az előző meccs után. Szerintem nagyon fontos számunkra, hogy érezzük annak a szükségességét, hogy nem számít miként, de nyernünk kell, emiatt pedig ez nagyon nehéz lesz."

 

"Minden egyes alkalommal, amikor elkezdünk felkészülni egy meccsre és megnézzük, ki lesz az ellenfelünk, azt gondoljuk, hogy nagyon kemény feladatunk lesz. Nekem ez az érzésem."

 

"De én úgy vélem, hogy nem tudjuk irányítani a mérkőzés eredményének alakulását. A legfontosabb dolog, hogy úgy kezdjük az összecsapást, mint tettük azt a Chelsea, a Burnley vagy az Arsenal ellen."

 

"Ezeken a meccseken akarunk kell és rendelkezünk kell azzal az érzéssel, hogy minden egyes meccset meg kell nyernünk."


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Brentford - Manchester United

Premier League, 6. forduló

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!