Amorim reakciója a Brentford elleni vereségre
A Manchester United vezetőedzője, Ruben Amorim szerint "nem a saját játékukat játszották" a szombati, Brentford elleni bajnoki vereség alkalmával.
Pillanatok, amelyek ellenünk voltak
"Szerintem az ellenfelünk akaratának megfelelően játszottunk - az első és második szándékból érkező labdák tekintetében is igazán zavarban voltunk. Ha az ellenfelünk játékát játszunk, az megnehezíti a dolgunkat. Egyáltalán nem tudtuk a mérkőzést az irányításunk alá vonni. Két olyan helyzetből, hosszú labdák után kaptunk gólt, amelyek kapcsán tudtuk, hogy nagyon erősek. Ezt követően megpróbáltunk visszakapaszkodni a mérkőzésbe. Kihagytunk egy tizenegyest és a többi pillanatban is mintha kicsit minden ellenünk lett volna. Ezek megváltoztatják a mérkőzés alakulását, de ettől függetlenül is jobbnak kellene - és kellett volna - lennünk.
Hiányzó kontroll
"Ezeket a pillanatokat a saját magunk javára kellene fordítanunk. Az előző meccsen ezt megtettük, különösen a kezdést követően. Ma a legnagyobb aggodalmam az volt, hogy nem voltunk képesek megnyugtatni, kontroll alatt tartani és a saját játékunkat játszani. Ezekből sokkal több kellett volna tőlünk ezen a meccsen."
Minden mérkőzés kulcsfontosságú
"Ennél a klubnál minden fontos. Szóval nem csak a hazai meccsek, vagy akármi. Minden egyes mérkőzést meg kell tennünk, de jelenleg nem ezt tesszük."

Fókusz az edzésmunkán
"Minden területre fókuszálunk. Mindenen dolgozunk. Egész héten az egy-az-egy elleni játékot gyakoroltuk, hogy le tudjuk védekezni a hosszan előre lőtt labdákat, erre ugyanúgy szenvedtünk, szóval ezt újra meg kell tennünk, hogy a következő meccsen jobbak legyünk ebben."
Előre tekintve
"A vereség után mindig ugyanaz az érzés lesz úrrá az emberen. Nagy fájdalmas egy ilyen klub tagjaként vereséget szenvedni, de már a következő feladatra kell gondolnunk."
Üzenet a szurkolóknak
"Ugyanazt tudom elismételni. Ha kikapunk, azt mondjuk nekik, hogy sajnáljuk, ők azonban nem ezt akarják hallani. Ők jelen pillanatban látni akarják ezt tettekben megvalósulni, szóval az a feladatunk, hogy a következő alkalommal ismét harcoljunk és nyerjünk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Manchester City
Premier League 22. fordulóOld Trafford
2026-01-17 13:30
FA-kupa 3. forduló
Old Trafford
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
2026-01-04 13:30
2025-12-30 21:15
2025-12-26 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 21 | 40 | 14 | +26 | 49 |
| 2 | Manchester City | 21 | 45 | 19 | +26 | 43 |
| 3 | Aston Villa | 21 | 33 | 24 | +9 | 43 |
| 4 | Liverpool | 21 | 32 | 28 | +4 | 35 |
| 5 | Brentford | 21 | 35 | 28 | +7 | 33 |
| 6 | Newcastle | 21 | 32 | 27 | +5 | 32 |
| 7 | Manchester United | 21 | 36 | 32 | +4 | 32 |
| 8 | Chelsea | 21 | 34 | 24 | +10 | 31 |
| 9 | Fulham | 21 | 30 | 30 | 0 | 31 |
| 10 | Sunderland | 21 | 21 | 22 | -1 | 30 |
| 11 | Brighton & Hove Albion | 21 | 31 | 28 | +3 | 29 |
| 12 | Everton | 21 | 23 | 25 | -2 | 29 |
| 13 | Crystal Palace | 21 | 22 | 23 | -1 | 28 |
| 14 | Tottenham | 21 | 30 | 27 | +3 | 27 |
| 15 | Bournemouth | 21 | 34 | 40 | -6 | 26 |
| 16 | Leeds United | 21 | 29 | 37 | -8 | 22 |
| 17 | Nottingham Forest | 21 | 21 | 34 | -13 | 21 |
| 18 | West Ham | 21 | 22 | 43 | -21 | 14 |
| 19 | Burnley | 21 | 22 | 41 | -19 | 13 |
| 20 | Wolves | 21 | 15 | 41 | -26 | 7 |