Amorim felfedi a Liverpool elleni meccs legfontosabb részletét
Ruben Amorim magabiztos azt illetően, hogy a Manchester United vasárnap legyőzheti a Liverpoolt, véget vetve ezzel a klub hosszan tartó várakozásának egy Anfielden elért győzelemre.
A portugál vezetőedző hiszi, hogy csapata sokat fejlődött az előző szezonban a Mersey-partján elért 2-2-es döntetlen óta és ezúttal akár három ponttal is távozhatnak, ha legénysége a mérkőzés kezdetétől megfelelő mentalitással lép pályára.
Ez az üzenet áthatotta az egész, a klubmédia által Carringtonban rögzített interjút, ahol Ruben az esemény fontosságáról és az ő hozzállásáról is szót ejtett.
"Először is, tudom, hogy itt ez mit jelent mindenki számára" - kezdte Amorim.
"Én megpróbálom ugyanúgy kezelni, mint a többi mérkőzést, mert nekem ugyanolyan felelősséget kell vállalnom egy negyedosztályú csapat legyőzéséért is."
"Minden mérkőzéshez úgy kell hozzáállnunk, mintha a Liverpool ellen játszanánk idegenben, szóval nekem ezen van most a fókuszom. De, természetesen, tudom, hogy ez egy más meccs lesz. Már egy ideje nem tudtunk ellenük nyerni idegenben, szóval ezen változtatni akarunk."

Amikor arról kérdezték, hogy az előző szezonbeli Anfielden nyújtott produkció követendő példát jelenthet-e számukra, Ruben így folytatta:
"Az egy nagyon fontos momentum volt, ezért igen és szerintem idénre már jobb csapattal is rendelkezünk."
"A legfontosabb dolog, és szerintem ezt már milliószor elmondtam, hogy miként valósítjuk meg a játékunkat. A többi tekintetében rendelkezünk elegendő tehetséggel a győzelem megszerzéséhez, de agresszívnek kell lennünk."
"Máshogy kell viselkednünk, mint például tettük azt a Manchester City ellen. Ha agresszívek és a feladatra fókuszáltak tudunk lenni, akkor bármely mérkőzést képesek lehetünk megnyerni."
A Liverpool három mérkőzéses vereség sorozatára utalva hozzátette:
"Én csak a saját csapatomra koncentrálok."
"Természetesen rengeteg figyelmet szentelünk az ellenfeleinknek, különösen annak, aki az előző szezonban bajnok lett, ők pedig egy igazán remek csapat egy kiváló edzővel a kispadjukon, de én csak a saját csapatommal foglalkozom. Én csak azt szeretném látni, hogy a csapatom a saját játékát tudja játszani."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Liverpool - Manchester United
Premier League, 8. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs West Ham
Premier League 14. fordulóOld Trafford
2025-12-04 21:00
Premier League 13. forduló
Selhurst Park
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
2025-10-25 18:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 13 | 25 | 7 | +18 | 30 |
| 2 | Manchester City | 14 | 32 | 16 | +16 | 28 |
| 3 | Chelsea | 13 | 24 | 12 | +12 | 24 |
| 4 | Aston Villa | 13 | 16 | 11 | +5 | 24 |
| 5 | Brighton & Hove Albion | 13 | 21 | 16 | +5 | 22 |
| 6 | Sunderland | 13 | 17 | 13 | +4 | 22 |
| 7 | Manchester United | 13 | 21 | 20 | +1 | 21 |
| 8 | Liverpool | 13 | 20 | 20 | 0 | 21 |
| 9 | Everton | 14 | 15 | 17 | -2 | 21 |
| 10 | Crystal Palace | 13 | 17 | 11 | +6 | 20 |
| 11 | Tottenham | 14 | 23 | 18 | +5 | 19 |
| 12 | Brentford | 13 | 21 | 20 | +1 | 19 |
| 13 | Newcastle | 14 | 19 | 18 | +1 | 19 |
| 14 | Bournemouth | 14 | 21 | 24 | -3 | 19 |
| 15 | Fulham | 14 | 19 | 22 | -3 | 17 |
| 16 | Nottingham Forest | 13 | 13 | 22 | -9 | 12 |
| 17 | West Ham | 13 | 15 | 27 | -12 | 11 |
| 18 | Leeds United | 13 | 13 | 25 | -12 | 11 |
| 19 | Burnley | 13 | 15 | 27 | -12 | 10 |
| 20 | Wolves | 13 | 7 | 28 | -21 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - West Ham
Premier League, 14. forduló