Beharangozó: Manchester United - Brighton
A Sirályok látogatnak szombat késő délután az Old Traffordra.
Az a Brighton lesz szombat délután a United vendége, amelyik a legutóbbi 3 Old Traffordon lejátszott bajnokiját megnyerte a Vörös Ördögök ellen, ráadásul mindegyik összecsapáson legalább 2 gólt tudtak szerezni a házigazdák ellen.
A találkozóra mindkét fél győzelemmel hangolt, a manchesteriek a Liverpoolt győzték le az Anfielden vendégeskedve, míg a Sirályok otthon tartottak 3 bajnoki pontot a Newcastle ellen a 8. fordulóban.
A két csapat közt jelenleg mindössze 1 pont a tabellán és egy győzelem mindkét fél számára nagy lépést eredményezhet az élmezőny irányába. A United részéről ha sikerül a Pool elleni lendületet, és összeszedettséget megtartani, akkor a 3 hazai vereség után akár a győzelem sem lenne meglepő eredmény, és Frank Ilett is egy kicsit közelebb kerülhetne a lassan hőn áhított fodrászához.
Akik hiányozhatnak:
United: Martinez
Brighton: Gruda, Hinshelwood, March, Webster
Érdekességek:
A Manchester United a legutóbbi 7 bajnokijából 6-ot elveszített a Brighton ellen 1 győzelem mellett, ami kétszerese az ezeket megelőző 17 bajnoki során elszenvedett vereségüknek (12 győzelem, 2 döntetlen, 3 vereség).
A Brighton a legutóbbi 3 idegenbeli bajnokiját megnyerte a United ellen. Legutóbb a Manchester City-nek sikerült zsinórban ennél több bajnokit megnyernie az Álmok Színházában, ők 1968 és 1972 között zsinórban 5 alkalommal tudtak nyerni a United otthonában.
A Sunderland elleni 2-0-s, és a Liverpool elleni 2-1-es győzelmeknek köszönhetően a Manchester United először tudott megnyerni két egymást követő Premier League találkozót Ruben Amorim kinevezése óta. A Vörös Ördögök legutóbb 2024 májusa és augusztusa között tudtak zsinórban 3 bajnokit is megnyerni, illetve 2025 februárjában zsinórban 4-et.
A Vörös Ördögök a legutóbbi 3 hazai bajnokijukat megnyerték, ami ugyan annyi, mint amennyit az ezeket megelőző 13 bajnoki során tudtak megnyerni 2 döntetlen és 8 vereség mellett. legutóbb 2023 áprilisa és augusztusa tudtak egymás után több bajnokit megnyerni, ami egészen 8 hazai győzelmen keresztül tartott, és ennek a győzelmi szériának pont a Brighton vetett véget egy 1-3-as győzelemmel.
A Sirályok a legutóbbi 20 bajnokijuk közül mindössze egyet úsztak meg kapott gól nélkül, ami a Wolves elleni 2-0-s sikerük volt. Viszont a legutóbbi 13 bajnokijukból így is mindössze kettőt veszítettek el 7 győzelem és 4 döntetlen mellett.
Annak ellenére, hogy a Brighton ebben az idényben 8 PL találkozójából 3-at megnyert, valamint 3 döntetlenjükből két találkozón is előnyben voltak (ezek mellett van két vereségük) mégis csupán a lejátszott játékidejük 24,1%-ban álltak győzelemre. Az összképet nézve emellett 38,1% volt az a játékidő, amelyben vesztésre, illetve 37,8% az, amelyben döntetlenre álltak.
Egymás elleni Premier League statisztika:
16 Premier League találkozó: 8 United győzelem, 8 Brighton győzelem
A két csapat legutóbbi 5 bajnokijának eredménye:
United: V, GY, V, GY, GY
Brighton: V, D, GY, D, GY
A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni bajnokijának eredménye ebben a felállásban:
United - Brighton 1-3 (2025.01.19.)
United - Brighton 1-3 (2023.09.16.)
United - Brighton 1-2 (2022.08.07.)
United - Brighton 2-0 (2022.02.15.)
United - Brighton 2-1 (2021.04.04.)
A két csapat legeredményesebb gólszerzői a bajnokságban:
United: Fernandes 2 gól, Mbeumo 2 gól, Sesko 2 gól
Brighton: Welbeck 4 gól
Premier League, 9. forduló
Manchester United - Brighton & Hove Albion
Old Trafford, 2025.10.25. 18:30
A találkozó játékvezetője: Anthony Taylor
Lehetséges kezdőcsapatok:
United: Lammens - De Ligt - Maguire - Shaw - Diallo - Fernandes - Casemiro - Dalot - Mbeumo - Cunha - Sesko
Brighton: Verbruggen - Veltman - Hecke - Dunk - Cuyper - Baleba - Ayari - Mitoma - Gomez - Minteh - Welbeck
ManUtdFanatics.hu tipp: 2-1
A mérkőzést a Spíler 1 élőben közvetíti.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Brighton & Hove Albion
Premier League, 9. forduló