Amorim számára fontosak az akadémisták
Ruben Amorim szerint a klub hosszú és büszke hagyománya, miszerint minden mérkőzésen akad egy akadémiai játékos a keretben, „sziklaszilárd” kell, hogy legyen.
Ez a sorozat - amely immár 88 évre nyúlik vissza - tovább folytatódott, amikor Jack Fletcher bekerült a szombati, Tottenham Hotspur elleni idegenbeli mérkőzés keretébe. A 18 éves középpályás volt az egyetlen saját nevelésű Vörös Ördög, aki részt vett a fővárosi mérkőzésen, mivel Kobbie Mainoo sérülés miatt nem állhatott rendelkezésre, Tom Heaton és Tyler Fredricson pedig nem volt a keret tagja.
Fletcher rendszeresen edzett az első csapattal Carringtonban, és a tavalyi szezonban több alkalommal is bekerült a keretbe. Amikor Jack-ről kérdezték, Amorim hangsúlyozta a klub hagyományának fontosságát a fiatal játékosok ösztönzésében és fejlődésük elősegítésében.
"Ez nagyon fontos" – mondta. "Úgy érzem, megint egy olyan pillanatban vagyunk, amikor ha megpróbálnánk a könnyebb utat választani és rögtön sikert elérni, az nem lenne helyes."
"Vannak dolgok a klubon belül, amelyekkel kapcsolatban teljesen biztosnak kell lennünk."
"Ez arról szól, ahogyan viselkedünk, ahogyan érezzük a klubhoz való tartozást és mindezekről az apró dolgokról. Nem fogunk leállni az Akadémia játékosainak szerepeltetésével."

"Nem számít az eredmény, semmi más sem számít. Folytatnunk kell ezt az utat, amelyek a klubunk alapját képezik, ezért létezhet ez a rekordunk."
"Nem fogjuk megszakítani ezt a sorozatot, és Jack készen áll, hogy segítsen nekünk."
"Két dolgot hozunk itt össze: egyrészt, hogy megmutassuk az embereknek, hogy az Akadémiánk a jövőnk, és hogy megmutassuk az Akadémiánk játékosainak, hogy készen kell állniuk, mert valamikor szükségünk lesz rájuk. Jack készen áll arra, hogy segítsen nekünk."
A United az 1937-es, Fulham elleni idegenbeli mérkőzés óta minden felnőtt mérkőzésen legalább egy akadémiai játékost jelölt a kezdőcsapatba vagy a cserepadra.
Ez a sorozat eddig 4333 mérkőzést ölel fel, és tovább folytatódik.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Newcastle
Premier League 18. fordulóOld Trafford
2025-12-26 21:00
Premier League 17. forduló
Villa Park
2025-12-21 17:30
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 17 | 31 | 10 | +21 | 39 |
| 2 | Manchester City | 17 | 41 | 16 | +25 | 37 |
| 3 | Aston Villa | 17 | 27 | 18 | +9 | 36 |
| 4 | Chelsea | 17 | 29 | 17 | +12 | 29 |
| 5 | Liverpool | 17 | 28 | 25 | +3 | 29 |
| 6 | Sunderland | 17 | 19 | 17 | +2 | 27 |
| 7 | Manchester United | 17 | 31 | 28 | +3 | 26 |
| 8 | Crystal Palace | 17 | 21 | 19 | +2 | 26 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 17 | 25 | 23 | +2 | 24 |
| 10 | Everton | 17 | 18 | 20 | -2 | 24 |
| 11 | Newcastle | 17 | 23 | 22 | +1 | 23 |
| 12 | Brentford | 17 | 24 | 25 | -1 | 23 |
| 13 | Fulham | 17 | 24 | 26 | -2 | 23 |
| 14 | Tottenham | 17 | 26 | 23 | +3 | 22 |
| 15 | Bournemouth | 17 | 26 | 29 | -3 | 22 |
| 16 | Leeds United | 17 | 24 | 31 | -7 | 19 |
| 17 | Nottingham Forest | 17 | 17 | 26 | -9 | 18 |
| 18 | West Ham | 17 | 19 | 35 | -16 | 13 |
| 19 | Burnley | 17 | 19 | 34 | -15 | 11 |
| 20 | Wolves | 17 | 9 | 37 | -28 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Newcastle
Premier League, 18. forduló