Amorim reakciója a Palace legyőzésére

A Manchester United vezetőedzője, Ruben Amorim szerint csapata sokkal nagyobb intenzitással játszott a második félidőben, ez pedig egyike volt azon kulcsfontosságú tényezőknek, amelyek hozzásegítették őket vasárnap délután idegenben a Crystal Palace hátrányból való legyőzéséhez.


Különbség a két félidő között

"Szerintem sokkal nagyobb intenzitás volt a játékunkban a második félidőben. A szünet után jobban játszottunk és az ellenfélnél is, mert sokkal fáradtabbak voltak. Szóval minden összeállt. De ismét, az apró dolgok, mint például, ahogy Josh tartotta a labdát a második félidőben, teljesen mást eredményeztek. Másként védekeztük le a második szándékból érkező labdákat is. És ezek az apró részletek adják a különbséget, illetve a támadósorunkban lévő tehetség, akiknek köszönhetően két gólt szereztünk."

 

Pontrúgások utáni gólok

"Ez nagyon fontos a bajnokságunkban, mert minden ellenfél ellen nagyon nehéz itt játszani. Érezhetően nyíltabbá tesz egy mérkőzést, ha bedobásból, szabadrúgásból vagy szögletből gól születik, a csapatnak pedig nagyobb önbizalmat ad. Ha megnézzük a Premier League-et, akkor az látszik, hogy gyakorlatilag már el is vesztetted a mérkőzést, ha nem dolgozol a pontrúgásaidon."

 

Fontos gól Zirkzee-nek

"Egy csatár számára nagyon fontos, hogy szerezzen egy gólt. Korábban nem töltött túl sok percet a pályán, de az, ahogyan reagált a második félidőben, nagyon fontos volt. Még fontosabb is, mint az, hogy újra gólt szerezzen. Az apró részletek, mint az első vagy második szándékból érkező labdák megszerzése és a kapcsolódás a csapattársakhoz mind nagyon fontos részei a játékunknak, a gólja pedig nagyon fontos volt nem csak neki, hanem az egész csapatnak is."

 

 

Fernandes combhajlító izom húzódást szenvedett?

"Nem, egy rúgást kapott. Rákiabáltam, mert neki figyelmeztetnie kell minket. A végén elhasználtam a cserelehetőségeimet. Beszélnie kell a kispadhoz, de ő azt mondta, hogy csak egy rúgás volt, szóval minden rendben van."

 

Martinez újra a pályán

"Érezhetően még időre van szükség, de a visszatérése nagyon fontos volt az egész csapat számára. Mindenkinek készen kell állnia, mert ez egy kemény szezon lesz."

 

Több szerzett pont vesztes pozícióból

"Most a másik oldalon kell dolgozni, hogy ha vezetünk, akkor miként tudjuk úgy kontroll alatt tartani az ellenfelet, hogy a labda az ő térfelükön legyen. Ezekre intő példa a legutóbbi két döntetlenünk [a Nottingham Forest és a Spurs ellen]. Úgy kellett volna akkor tennünk, ahogyan ma."


Folytassuk tovább ugyanígy

"Minden mérkőzést fontos megnyerni, ma pedig ismét bizonyításra talált, hogy ha ugyanúgy játszol, de növeled a harciasságot minden egyes labdáért, biztosra megyünk a passzokat és a mozgásokat illetően és más sebességi fokozatban tesszük mindezt, akkor bárkit legyőzhetünk. Megpróbáljuk a következő meccsen ugyanezt megmutatni."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!