Beharangozó: Manchester United - Newcastle
Karácsony másnapján a Szarkák látogatnak az Old Traffordra.
A Newcastle legutóbb 3 ponttal távozott a United otthonából, és a teljes szezont nézve oda-vissza legyőzték a Vörös Ördögöket, így bőven van mit szépíteni kedvenceinknek.
A feladat nehéz lesz, mert három játékos is válogatottbeli kötelezettségének tesz továbbra is eleget, és Fernandes játékára sem számíthat Amorim sérülés miatt. Kíváncsian várjuk, hogy mit talál ki vezetőedzőnk, és bízunk benne, hogy az működni fog.
Akik hiányozhatnak:
United: De Ligt, Diallo, Fernandes, Maguire, Mainoo, Mazraoui, Mbeumo
Newcastle: Botman, Burn, Gillespie, Krafth, Lascelles, Livramento, Osula, Ruddy, Trippier
Érdekességek:
A Manchester United a legutóbbi 5 Newcastle elleni Premier League mérkőzéséből 4-et elveszített 1 győzelem mellett, ami ugyan annyi vereség a Szarkák ellen, amennyi az ezeket megelőző 38 találkozón fordult elő velük 25 győzelem és 9 döntetlen mellett.
A Newcastle az előző szezonban kétszer is legyőzte a Unitedet, az Old Traffordon 0-2-re. A Szarkák azonban kétszer egymás uttán legutóbb 1935-ben tudták legyőzni a Vörös Ördögöket Manchesterben, míg zsinórban háromszor 1922 januárjában.
A Manchester United eddig mindhárom mérkőzését megnyerte a Szarkák ellen a Boxing day-en, érdekesség, hogy mindhárom találkozón más edzője volt a csapatnak. 2012-ben 4-3-ra nyertek Ferguson irányítása alatt, majd 2014-ben 3-1-re a Van Gaal érában, és 2019-ben 4-1-re Solskjaer regnálása alatt.
Ez az első olyan Boxing day a Premier League történetében, amelyen csak egy találkozót játszanak. A legtöbb győzelemmel a Manchester United rendelkezik a Boxing day-en (22 győzelem), míg a Szarkák szenvedtek ugyanezen a napon a legtöbbször vereséget (16 vereség).
A Manchester United a legutóbbi 3 karácsony és új év között lejátszott bajnokiját elveszítette, ami ugyan annyi, amennyi az ezeket megelőző 43 ilyen találkozó alatt veszíttettek el 32 győzelem, 8 döntetlen mellett.
A Newcastle a legutóbbi két idegenbeli, karácsony és Szilveszter között megrendezett találkozóját megnyerte. Az egyik ilyen győzelmüket 2022-ben, a Leicester legyőzésével érték el, a másikat pedig tavaly, a United ellen december 30-án. Az ezeket megelőző 34 idegenbeli, karácsony és új év közötti bajnokik közül csupán kettő nyerek meg, 6 esetben ikszeltek, és 26 vereséget könyvelhettek el.
A Manchester United a harmadik egymást követő naptári évben veszített el 14 bajnokit, de 1989 óta nem veszítetek el 18-nál többet egy éven belül.
A Manchester United a 2022/23-as szezon óta egyetlen Premier League mérkőzését sem tudta megnyerni azok közül, amelyeken Bruno Fernandes nem kapott helyet a kezdőcsapatban. Ez összesen 7 bajnoki, 6 vereséggel és 1 döntetlennel. És ezeken a bajnokikon a Vörös Ördögök mindössze 4 gólt tudtak szerezni.
Egymás elleni Premier League statisztika:
60 találkozó - 33 United győzelem, 16 döntetlen, 11 Newcastle győzelem
A két csapat legutóbbi 5 bajnokijának eredménye:
United: GY, D, GY, D, V
Newcastle: GY, D, GY, V, D
A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni bajnokijának eredménye ebben a felállásban:
United - Newcastle 0-2 (2024.12.30.)
United - Newcastle 3-2 (2024.05.15.)
United - Newcastle 0-0 (2022.10.16.)
United - Newcastle 4-1 (2021.09.11.)
United - Newcastle 3-1 (2021.02.21.)
A két csapat legeredményesebb gólszerzői:
United: Mbeumo 6 gól, Fernandes 5 gól, Casemiro 4 gól, Cunha 3 gól, Mount 3 gól
Newcastle: Woltemade 7 gól, Guimaraes 5 gól, Barnes 3 gól
Premier League, 18. forduló
Manchester United - Newcastle United
Old Trafford, 2025.12.26. 21:00
A találkozó játékvezetője: Anthony Taylor
Lehetséges kezdőcsapatok:
United: Lammens - Yoro - Heaven - Shaw - Dalot - Casemiro - Ugarte - Dorgu - Mount - Cunha - Sesko
Newcastle: Ramsdale - Miley - Thiaw - Schar - Hall - Guimaraes - Tonali - Joelinton - Murphy - Woltemade - Gordon
ManUtdFanatics.hu tipp: 1-1
A mérkőzést a Match 4 élőben közvetíti.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Newcastle
Premier League, 18. forduló