Onana megharcolna helyéért a Unitedben
Andre Onana harcolni akar azért, hogy a Trabzonsporral májusban lejáró kölcsönszerződése után a következő szezonban ő lehessen a Manchester United első számú kapusa és hisz benne, hogy erre lehetőséget is fog kapni.
A 29 éves hálóőr szeptember 11-én igazolt ideiglenesen a török bajnokságban szereplő együtteshez, miután folyamatos bizonytalankodásai odáig vezettek, hogy a Vörös Ördögök 18 millió fontért szerződtették Senne Lammenst a Royal Antwerptől. Jelen állás szerint a nyári felkészülésre majd újra a Unitednél kell majd jelentkeznie.
Onana még 2023 júliusában írt alá öt éves szerződést az Old Traffordon, amikor a manchesteriek 44.1 millió fontot fizettek szolgálataiért az Internazionalenek, de az eltelt évek során nem volt képes kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani és rengeteg sokba kerülő hibát is vétett.
A kameruni portást még Erik ten Hag szerződtette és tette meg a csapat első számú kapusává, de utódja, Ruben Amorim bizalmát tavaly áprilisban egy Newcastle elleni bajnokira már elveszítette, miután a pár nappal korábbi, 2-2-re végződött Olympique Lyon elleni Európa-liga mérkőzés mindkét bekapott góljában vastagon benne volt és a következő idény kezdetére se tudta visszaverekedni magát a portugál szakember kegyeibe.

Annak ellenére, hogy Onana információi szerint meg lesz arra a lehetősége, hogy harcba szálljon az első számú kapusposztért, Lammens parádés formájának ismeretében ez nehéz feladatnak fog ígérkezni számára.
A 23 éves belga válogatott kapuvédő lenyűgöző debütáló szezont produkál az angol futballban, 21 Premier League mérkőzésből öt alkalommal gólt sem kapva, de ami a leginkább a javára szól, az a belőle áradó nyugalom. A hétfői, Everton ellen 1-0-ra megnyert idegenbeli bajnokin számos kulcsfontosságú védést tudott bemutatni és jól állta a sarat a pontrúgások során is. A lefújást követően ki is vívta Michael Carrick dicséretét.
"Egy edző inkább magabiztos és megbízható kapust akar, mint olyat, aki káoszt okoz. Pont a káosz elkerülése és a nyugalom árasztása lenne a célszerű ezen a poszton" - kezdte a megbízott vezetőedző.
"Szerintem Senne pontosan erre képes. Ő időnként elég csendes és szerény, de amikor szükséges, akkor megvillantja az igazán kemény oldalát. Nagyon fontos szerepkör ez - de nem való mindenkinek."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Andre Onana
Senne Lammens
Michael Carrick
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 32 | 62 | 24 | +38 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 31 | 42 | 37 | +5 | 54 |
| 5 | Liverpool | 31 | 50 | 42 | +8 | 49 |
| 6 | Chelsea | 31 | 53 | 38 | +15 | 48 |
| 7 | Brentford | 31 | 46 | 42 | +4 | 46 |
| 8 | Everton | 31 | 37 | 35 | +2 | 46 |
| 9 | Bournemouth | 32 | 48 | 49 | -1 | 45 |
| 10 | Fulham | 31 | 43 | 44 | -1 | 44 |
| 11 | Brighton & Hove Albion | 31 | 41 | 37 | +4 | 43 |
| 12 | Sunderland | 31 | 32 | 36 | -4 | 43 |
| 13 | Newcastle | 31 | 44 | 45 | -1 | 42 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 31 | 37 | 48 | -11 | 33 |
| 16 | Nottingham Forest | 31 | 31 | 43 | -12 | 32 |
| 17 | West Ham | 32 | 40 | 57 | -17 | 32 |
| 18 | Tottenham | 31 | 40 | 50 | -10 | 30 |
| 19 | Burnley | 31 | 33 | 61 | -28 | 20 |
| 20 | Wolves | 32 | 24 | 58 | -34 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Leeds United
Premier League 32. forduló, ÉLŐ