Ruben tisztába tette a kapuskérdést
Ruben Amorim megerősítette, hogy Altay Bayindir megtartja helyét a kapuban a vasárnapi manchesteri derbin.
Bayindir eddig mindhárom Premier League-meccsünkön a United kezdőjében volt, míg Andre Onana a Grimsby elleni Ligakupa-meccsen védett.
Onana kölcsönbe a Trabzonsporhoz került, míg Senne Lammens az átigazolási határidő utolsó napján érkezett, hogy erősítse a kapusok sorát.
Amorim elmagyarázta, mi áll a belga szerződtetése mögött, de hozzátette, hogy Bayindir angliai tapasztalata miatt ő kap lehetőséget az Etihad Stadionban.
"Nagyon elégedettek vagyunk: ő [Senne] egy nagy potenciállal rendelkező kapus" – mondta Amorim. "Tudom, hogy jelenleg olyan helyzetben vagyunk, hogy a kapusnak nagyon erősnek és tapasztaltnak kell lennie, de ugyanakkor a jelenre is figyelni kell, miközben a jövőre koncentrálunk."
"Szóval egy kicsit vegyes a helyzet. Van egy nagy potenciállal rendelkező játékos, aki egy további lehetőséget jelent, és készen áll majd."
"Ugyanezt alkalmazom a csapat egyéb pozíciói kapcsán is [a felállás meghatározásakor]" – folytatta. "Természetesen nem teljesen ugyanaz a helyzet, de Altay is fejlődni fog, mert ez egy másik bajnokság, egy másik ország, más edzések, ők meg fognak küzdeni a pozícióért."

"Számomra egyértelmű, hogy most Altay fog kezdeni. Hiszünk a kapusainkban, hiszek Altayban, ő készen áll a játékra, és játszani fog."
A vezetőedző arról is megkérdezték, hogy miért döntöttek úgy, hogy Onana két év után elhagyhatja a Unitedet, ahol az első számú kapus volt.
Mindkét fél úgy érezte, hogy változásra van szükség, így a kameruni játékos a szezon hátralévő részére a török klubhoz került kölcsönbe.
"Láttuk, hogy Andre Onana nagyon-nagyon jó szezont futott az Interben" – mondta, utalva Andre 2022/23-as szezonjára. "A minőség megvan benne, de ennél a klubnál néha a dolgok egy pillanat alatt egyre nehezebbé válnak, és lehet, hogy nagyon tapasztalt vagy, de ebben a klubban néha minden apró részlet kapcsán olyan nagy a nyomás, hogy változásra van szükség."
"Úgy gondolom, hogy nem csak mi, mint klub, hanem Andre is megértette, hogy változásra van szükség, és néha nehéz megérteni, hogy miért. A teljesítmény, a pillanat, a balszerencse, bizonyos pillanatokban nehéz volt neki, nehéz volt nekünk."
"Úgy gondoljuk, hogy változásra van szükség a kapusoknál, de a legjobbakat kívánom Andre Onananak."
"Nagyon jól dolgozott, igyekezett segíteni a játékostársaknak, de néha előfordul, hogy bár minden képességed megvan, de magát a környezet kell megváltoztatnod, hogy visszatérj arra a szintre, ahova tartozol, és ez volt az érzésünk – nem csak nekünk, hanem Andre-nak is."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 9 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 10 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 11 | Sunderland | 23 | 24 | 26 | -2 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 23 | 25 | 44 | -19 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |