Fergie már januárban akarta Jonest
A Manchester United elõször januárban, két hónappal a Rovers elleni 7-1 után akarta leigazolni Phil Jonest.
Annak ellenére, hogy Dimitar Berbatov lerombolta Jones akkori csapatát, Sir Alex Ferguson már akkor felfigyelt a fiatal karakterére, ezzel is bizonyítva, õ mindig nagyban gondolkodik.
Sokan azt gyanították, hogy Ashley Young volt az a titokzatos játékos, akit már januárban is meg akart szerezni a menedzser, ám most kiderült, Jones is mindvégig képben volt a Unitednél.
Akkoriban Sir Alex a United Review-nek nyilatkozva elmondta: "Bár az átigazolási ablakot úgy zártuk, hogy nem igazoltunk új játékost, már korábban elvégeztük a munkánkat és vész igazolást semmiképp nem kellett végrehajtanunk."
"Érdekeltek voltunk egy játékos ügyében, de a többi fél még nem állt készen, így végül úgy döntöttünk, nyárig elnapoljuk az igazolást."

Amikor a hét folyamán a menedzser a régóta tartó érdeklõdésrõl beszélt, felfedte, mióta is érdeklõdött az iránt, hogy Jonest Leigazolja.
"Novembert írtunk" - mondta Fergie. "Egyike volt azon játékosoknak, akik mellett nem tudsz elmenni szó nélkül."
"Minden részletében határozott, ez nem kérdés. Nagyon vágyik arra, hogy játszon és nagyszerûen edz. Ez a jó meghatározás róla."
"Játszott ellenünk a bizonyos 7-1-en és mikor már az ötödik gólt rúgtuk ellenük, õ volt az, aki a lélektelen társaira próbált hatni. Õ, 18 évesen."
"Lenyûgözõ volt. Januárban érdeklõdtünk érte, de akkor nem adta el õt a Blackburn."
manutd.com
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Newcastle
Premier League 18. fordulóOld Trafford
2025-12-26 21:00
Premier League 17. forduló
Villa Park
2025-12-21 17:30
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Phil Jones
Manchester United
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 17 | 31 | 10 | +21 | 39 |
| 2 | Manchester City | 17 | 41 | 16 | +25 | 37 |
| 3 | Aston Villa | 17 | 27 | 18 | +9 | 36 |
| 4 | Chelsea | 17 | 29 | 17 | +12 | 29 |
| 5 | Liverpool | 17 | 28 | 25 | +3 | 29 |
| 6 | Sunderland | 17 | 19 | 17 | +2 | 27 |
| 7 | Manchester United | 17 | 31 | 28 | +3 | 26 |
| 8 | Crystal Palace | 17 | 21 | 19 | +2 | 26 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 17 | 25 | 23 | +2 | 24 |
| 10 | Everton | 17 | 18 | 20 | -2 | 24 |
| 11 | Newcastle | 17 | 23 | 22 | +1 | 23 |
| 12 | Brentford | 17 | 24 | 25 | -1 | 23 |
| 13 | Fulham | 17 | 24 | 26 | -2 | 23 |
| 14 | Tottenham | 17 | 26 | 23 | +3 | 22 |
| 15 | Bournemouth | 17 | 26 | 29 | -3 | 22 |
| 16 | Leeds United | 17 | 24 | 31 | -7 | 19 |
| 17 | Nottingham Forest | 17 | 17 | 26 | -9 | 18 |
| 18 | West Ham | 17 | 19 | 35 | -16 | 13 |
| 19 | Burnley | 17 | 19 | 34 | -15 | 11 |
| 20 | Wolves | 17 | 9 | 37 | -28 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Newcastle
Premier League, 18. forduló