Jones: Ez egy bajnoki jel
Phil Jones úgy érzi, a Norwich elleni nehéz gyõzelem megmutatta, hogyan lehet ismét bajnok a United.
A Vörös Ördögök 20. bajnoki címükért szállnak harcba és a második félidõben, Anderson és Danny Welbeck által szerzett góloknak köszönhetõen a Premier League táblázatának élén várhatják a válogatott mérkõzések miatti két hetes szünetet.
A Kanárik nehézzé tették a hazaiak életét ezen a forró októberi napon, ráadásul Jonesnak is többször meg kellett mutatnia, milyen klasszis megoldásokra képes a védelemben, amikor létfontosságú pillanatban tartóztatta fel ellenfeleit.
"Nehéz meccs volt" - ismerte el az MUTV-nek. "A Norwich egy tervvel érkezett ide, amihez ragaszkodtak is. Ezáltal nehézzé tették a dolgunkat, hogy legyõzzük õket, de a két kései gól során bajnokhoz méltó jeleket mutattunk. Ez egy nagy gyõzelem számunkra."

"Veszélyesek voltak, néhány jó támadó játékosuk élénken és kiélezetten játszott. Figyelnünk kellett - talán rám is többször szükség volt, de ezért vagyok itt."
"Nagyon nehéz úgy játszani egész szezonban, hogy soha nem ugyanaz a hátsó négyes, de a srácok most is megmutatták, képesek váltani, ami szintén bajnoki jelnek tekinthetõ."
Jones nagyon élvezi, hogy a Unitedhez igazolt és a híres vörös mez részének tûnik.
"A Manchester Unitedhez akartam jönni. Miután hétrõl-hétre játszottam a meccseket a Blackburnnél, tudtam, hogy nehéz lesz ez. De élveztem eddig és élvezem most is. Imádom, amit csinálok."
manutd.com
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Phil Jones
Manchester United
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 36 | 68 | 26 | +42 | 79 |
| 2 | Manchester City | 36 | 75 | 32 | +43 | 77 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 36 | 56 | 52 | +4 | 55 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 9 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 10 | Chelsea | 36 | 55 | 49 | +6 | 49 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 36 | 46 | 55 | -9 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 36 | 37 | 73 | -36 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |