A sokoldalú Jones élvezi szerepét
A szombati meccs gyõztesgólját szerzõ Phil Jones kijelentette, maximálisan elégedett azzal, hogy kihasználják sokoldalúságát a Manchester Unitednél.
Jones felnõtt pályafutása elsõ gólját szerezte szombaton, amikor a Vörös Ördögök idegenben ráadásul az õ góljának köszönhetõen legyõzték az Aston Villát.
A 19 éves játékos, aki korábban éppen a saját csapata kapujába talált be a Benfica elleni Bajnokok Ligája csoportmeccsen, már számos pozícióban játszott ebben a szezonban, és amikor gólját szerezte, éppen a középpályán végezte feladatát.
A Blackburn Roverstõl még középhátvédként igazolta a nyáron Sir Alex Ferguson, de már jobb bekk poszton is bevetette a nemrég angol válogatottság is jutó ifjú titánt.
Jones gólja öt mérkõzésen negyedik gyõzelmét eredményezte a Manchester Unitednek, és ezzel tartják a lépést a listavezetõ Cityvel a bajnokságban.

"A múlt hetet követõen, amikor öngólt szereztem, hatalmas öröm volt betaláltam, és vezetéshez juttattam csapatomat" - kezdte Jones.
"Boldog voltam, hogy gólt szereztem, de ez nem csak a gólról szólt. A legfontosabb a három pont megszerzése volt, és szerintem a társaim kivételesen magas szinten teljesítettek ezért."
"Élvezem, akárhol is játszom. Élvezem a futballt, úgyhogy bárhol kell játszanom, én ott fogok."
"Ha azt kéri a menedzser, hogy középhátvédet, jobb bekket, vagy középpályást játszak, én azt maradéktalanul teljesíteni fogom."
"Nem hiszem, hogy jelen pillanatban számítana, hogy egy bizonyos poszton megszilárdítsam a helyem, mert még fiatal vagyok. Remélhetõleg ahogy halad elõre a karrierem, ez majd sikerülni fog."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Nottingham Forest vs Manchester United
Premier League 10. fordulóThe City Ground
2025-11-01 16:00
Premier League 9. forduló
Old Trafford
2025-10-25 18:30
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
2025-09-27 13:30
2025-09-20 18:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 16 | 3 | +13 | 22 |
| 2 | Bournemouth | 9 | 16 | 11 | +5 | 18 |
| 3 | Tottenham | 9 | 17 | 7 | +10 | 17 |
| 4 | Sunderland | 9 | 11 | 7 | +4 | 17 |
| 5 | Manchester City | 9 | 17 | 7 | +10 | 16 |
| 6 | Manchester United | 9 | 15 | 14 | +1 | 16 |
| 7 | Liverpool | 9 | 16 | 14 | +2 | 15 |
| 8 | Aston Villa | 9 | 9 | 8 | +1 | 15 |
| 9 | Chelsea | 9 | 17 | 11 | +6 | 14 |
| 10 | Crystal Palace | 9 | 12 | 9 | +3 | 13 |
| 11 | Brentford | 9 | 14 | 14 | 0 | 13 |
| 12 | Newcastle | 9 | 9 | 8 | +1 | 12 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 9 | 14 | 15 | -1 | 12 |
| 14 | Everton | 9 | 9 | 12 | -3 | 11 |
| 15 | Leeds United | 9 | 9 | 14 | -5 | 11 |
| 16 | Burnley | 9 | 12 | 17 | -5 | 10 |
| 17 | Fulham | 9 | 9 | 14 | -5 | 8 |
| 18 | Nottingham Forest | 9 | 5 | 17 | -12 | 5 |
| 19 | West Ham | 9 | 7 | 20 | -13 | 4 |
| 20 | Wolves | 9 | 7 | 19 | -12 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Nottingham Forest - Manchester United
Premier League, 10. forduló