U18: United 1-4 Everton
A United akadémiájának gyõzelem nélküli sorozata tovább folytatódott szombaton a bajnokságban, miután súlyos vereséget szenvedett Carringtonban az Evertontól.
Annak ellenére, hogy Jack Barmby ismét betalált és Joseph Coll néhányszor igen kiváló mentést mutatott be a kapuban, nem sokat tudtak tenni a vendégek fiatal középpályása, Ross Barkley ellen, aki már hét alkalommal a felnõtt csapatban is szerepelhetett.
Barkley gólpasszt adott az elsõ és negyedik gólnál, valamint az elsõ játékrészben közel volt a gólszerzéshez is, ám Coll nagyot védett.
A Vörös Ördögök kapusa Chris Longot is megakadályozta a gólszerzésben, míg a társai közül Sam Byrne elõtt adódott a legnagyobb lehetõség Kenji Gorre passza után, de a csatár kapu fölé lõtt.
A gólnélküli elsõ félidõt követõen a második játékrész azonnal góllal kezdõdött. Barkley passza után Anton Forrester talált Coll kapujába, de a következõ percben Jack Barmby szabadrúgásból lõtt a jobb felsõ sarokba, kiegyenlítve az állást.
Az 58. percben Coll tolta léc fölé John Lundstram távoli lövését, ám az ebbõl keletkezett pontrúgás után jött a vendégek második gólja. Már-már azt lehetett hinni, sikerült felszabadítani a szögletbõl, de akkor jött Ibou Touray, a liverpooliak bal bekkje és fantasztikus, távoli gólt ragasztott a United kapuba.
Ez volt az a pont, amikor Paul McGuinness elsõ cseréjét végrehajtotta, Luke Hendrie helyére jött Jack Rudge, de a csere ellenére is a vendégek szereztek újabb gólt. Forrester és Jasper Johns játszottak össze kiválóan, megverve ezzel Coll kapust és megszerezve harmadik góljukat.
A Vörös Ördögök még cseréltek kettõt (Adnan Januzaj és Mats Daehli - akik csütörtökön játszhatnak majd a Swansea elleni FA Youth Cup meccsen), de hiába, az Everton szerzett újabb gólt 14 perccel a találkozó vége elõtt.
Barkley volt ismét az elõkészítõ, majd Hallam Hope emelte át a kirohanó kapus felett a labdát.
Premier Academy League
Manchester United 1-4 Everton
United: Coll, Weir, Rowley, Wilkinson, McGinty, Ekangemene, Gorre(Daehli 72.), Hendrie(Rudge 59.), Byrne(Januzaj 72.), Wilson, Barmby
Nem használt cserék: Sutherland, van Velzen
Gólszerzõ: Barmby 47' illetve Forrester 46', Touray 58', Johns 71', Hope 76'
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
2025-08-27 21:00
2025-08-24 17:30
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 4 | 9 | 1 | +8 | 9 |
2 | Tottenham | 4 | 8 | 1 | +7 | 9 |
3 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
4 | Bournemouth | 4 | 6 | 5 | +1 | 9 |
5 | Chelsea | 3 | 7 | 1 | +6 | 7 |
6 | Everton | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
7 | Sunderland | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
8 | Crystal Palace | 4 | 4 | 1 | +3 | 6 |
9 | Newcastle | 4 | 3 | 3 | 0 | 5 |
10 | Fulham | 4 | 3 | 4 | -1 | 5 |
11 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
12 | Brighton & Hove Albion | 4 | 4 | 6 | -2 | 4 |
13 | Nottingham Forest | 4 | 4 | 8 | -4 | 4 |
14 | Leeds United | 4 | 1 | 6 | -5 | 4 |
15 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
16 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
17 | Brentford | 3 | 3 | 5 | -2 | 3 |
18 | West Ham | 4 | 4 | 11 | -7 | 3 |
19 | Aston Villa | 4 | 0 | 4 | -4 | 2 |
20 | Wolves | 4 | 2 | 9 | -7 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló