Újabb fiatal tehetség az Old Traffordon
A PSV Eindhoven fiatalját már tavaly év végén megszerezte a Manchester United, azonban a transzfer csak januárban valósult meg, amikor a játékos betöltötte 16. életévét.
A holland gárda utánpótlásedzõje, Patrick Grevenaar szerint a United megütötte a fõnyereményt Andreas Pereira megszerzésével.
„Õ egy klasszikus 10-es számú játékos, egy igazi irányító” – mondta a Voetban International magazinnak.
„Mindkét lábbal jól bánik a labdával és képes mérkõzéseket eldönteni mind a passzaival, mint pedig a góljaival, de a szabadrúgások is a specialitásai közé tartoznak. Ebben a fiúban minden megvan ahhoz, hogy nagyszerû futballista legyen.”
A brazil származású, de belga utánpótlás válogatott ifi is megszólalt átigazolása kapcsán, és „valóra vált álomnak” nevezte csatlakozását a Manchester United csapatához.
„Ez fantasztikus, bízvást állíthatom, hogy egy álmom vált valóra!”
„Ennél a klubnál minden annyira profi, még saját öltönyünk is van, aminek a viseletét még szoknom kell, különösen a nyakkendõt. Itt napi 24 órát tölthetek focival, és a suliban mindenkire külön egyéni figyelmet fordítanak. Minden nap a klub kantinjában étkezünk a többi játékossal, beleértve az elsõcsapat sztárjait is.”
„Nagyon kedvesen fogadtak, különösen a felnõtt csapat braziljai, Rafael, Fabio és Anderson.”
Click-Manchester.com
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!