Jones: A Vörös Ördögök talpra állnak
Phil Jones elárulta, 'rengeteg kérdés' merült fel a Manchester Unitednél csapaton belül a hétfõi, Etihad Stadiumban elszenvedett vereséget követõen.
Egy olyan meccsen, amelyet elõzetesen az angol futball történetének legnagyobb derbijeként bélyegeztek meg, a Vörös Ördögök elszalasztották a lehetõséget, hogy begyüjtsék 20. bajnoki címüket. Ehelyett Vincent Kompany elsõ félidõ végén szerzett fejesével a City otthon tartotta a három pontot, és gólarányuknak köszönhetõen átvették a vezetést két fordulóval a bajnoki versenyfutás vége elõtt.
Érthetõen a Unitednél mindenkit padlóra küldött az eredmény, de Jones elmondása szerint most már maximálisan csak arra koncentrálnak, hogy a hétvégén talpra álljanak, amikor a Swansea City látogat vasárnap az Old Traffordra.
"Egyértelmûen sok kérdés vetõdött fel ezen a héten, amelyek mind jogosak is" - kezdte Jones.

"Valószínûleg hétfõn este nem a legjobb képességeinkhez mérten játszottunk, ez pedig csalódástkeltõ."
"De nem szabad elfeledkeznünk róla: egyenlõ pontszámmal állunk a Cityvel. Jelen pillanatban a gólarány dönt a javukra, de ebben a szezonban már eddig is történtek meglepetések. Éppen ezért nem lennék meglepõdve, ha láthatnánk még néhányat. Szerintem nagyon kiélezett harc lesz még a két csapat között. Tudjuk, mit kell tennünk: gyõznünk kell a következõ két mérkõzésen és begyüjteni a lehetséges hat pontot, aztán meglátjuk mire jutunk vele."
"Természetesen a derbi utáni napon a társaim szomorúak és nagyon csalódottak voltak. De gyorsan megpróbáltuk túltenni rajta magunkat, és koncentrálni a feladatunkra. A héten jóvá tettük a történteket az edzésen. Van a csapatunkban jó néhány olyan karakter, aki fel tud minket rázni, éppen ezért már nagyon várjuk a hétvégi meccset."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 36 | 68 | 26 | +42 | 79 |
| 2 | Manchester City | 36 | 75 | 32 | +43 | 77 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 36 | 56 | 52 | +4 | 55 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 9 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 10 | Chelsea | 36 | 55 | 49 | +6 | 49 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 36 | 46 | 55 | -9 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 36 | 37 | 73 | -36 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |