Neville: A City a Rooney-ügy vesztese

Gary Neville szerint a Manchester City a nagy vesztese annak, hogy Wayne Rooney végül meggondolta magát, és újabb, öt éves szerzõdést kötött a Manchester Uniteddel.


Neville, aki pályafutása 600. hivatalos mérkõzését játszotta a Stoke City 2-1-es legyõzése alkalmával, kijelentette, az öltözõben és a stadionban is megbocsátottak már, vagy ha esetleg nem, akkor megfognak bocsátani Rooneynak, aki mút héten pénteken újabb öt évre kötelezte el magát az Old Traffordon.

 

Azonban pár nappal korábban még fenn állt annak a veszélye, hogy a csapat reménysége elhagyja a Unitedet és a városi riválishoz, a Cityhez teszi át székhelyét. Szerencsére végül az ügy 180 fokos fordulatot vett, ez pedig Gary Neville szerint a legjobb mindenkinek, egyedüli kivételt a City jelenthet.

 

 

"Ez egyértelmûen egy nagyon érdekes hét volt a Manchester Unitednél, amely azzal zárult, hogy Wayne Rooney végül aláírta új szerzõdését. A legfontosabb, hogy ilyen nehéz napok után mindegyik fél számára elfogadható eredmény született. Talán csak a Manchester Citynek nem" - vágott oda a Zajos Szomszédnak az egykori csapatkapitány.

 

"Volt olyan pontja ennek az egész hercehurcának, hogy úgy tûnt, elhagyja a klubot, de a végeredmény egyértelmûen a legjobb döntés volt Wayne és a klub számára is. Ha a legjobb játékosaink hosszutávú szerzõdést kötnek, az egyértelmûen a klub érdekeit szolgálja."

 

"Wayne maradni fog, és mostantól csak arra koncentrálunk, hogy trófeákat nyerjünk a vezérletével. Helyes döntést hozott futball karriere, és magánélete szempontjából is."

 

Neville, aki gyakran illette éles kritikákkal a City költekezéseit az elmúlt hónapokban, elmondta, szerinte Rooney múlt heti akciója, hogy pár órával a Bursaspor elleni Bajnokok Ligája mérkõzés elõtt adta ki hivatalos közleményét, miszerint szeretné elhagyni a klubot, mert nem látja, hogy lennének ambícióik, meggondolatlan döntés volt.

 

"A Wayne által múlt héten kiadott közlemény nem volt éppen egy jó döntés, fõleg az idõzítés szempontjából, de mi mind követünk el hibákat életünk során és teszünk olyan dolgokat amiket megbánunk. A United szurkolók elfogják ezt fogadni."

 

"Amint visszatérhet, és a pályán bizonyíthat, Wayne elfogja ezeket feledtetni."

 

UPDATE: A klub hivatalos honlapján azóta megjelent egy helyesbítés, miszerint a The Sunday Times of Malta címû újságban megjelent nyilatkozatában Neville szájából nem hangzott el, hogy "Talán csak a Manchester Citynek nem", az csak a cikk írójának képzelõerejét "dicséri".

 

Telegraph

 


Telegraph

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!