Welbeck gyõztes gólt szerzett
Danny Welbeck örült, hogy péntek este ismét gyõztes gólt szerzett Angliának - de semmi esetre sem akarja magának tudni a sikert.
A Kijevben lejátszott európa-bajnoki mérkõzésen a Manchester United csatára egy remek sarkazással lõtte be a korábbi Manchester City kapus, Andreas Isaksson hálójába a labdát és az elért eredmény azt jelenti, Roy Hodgson csapata amennyiben minimum egy döntetlent elér Ukrajna ellen, bejut a negyeddöntõbe.
"Természetesen boldog vagyok a gól és a megszerzett három pont miatt" - mondta a BBC-nek Danny, aki két héttel ezelõtt szerezte meg elsõ gólját az angol válogatottban, akkor Belgiumnak talált be.
"Ám csalódottak vagyunk, amiért a második félidõ elején hagytuk a svédeket, hogy két gólt szerezzenek. De úgy vélem, remekül visszajöttünk onnan, egymásba kapaszkodtunk és megmutatkozott a csapatszellem. Még mikor hátrányban voltunk, akkor is végig bennünk volt a hit."
Andy Carroll góljával vezettek az angolok az elsõ félidõben, ám ez a fordulás után Olof Mellberg két találatával semmivé vált. A 64. percben James Milnert váltó Theo Walcott - beállítása sokat ért Angliának - azonnal kiegyenlített, majd a 78. percben Danny ismét vezetéshez juttatta a háromoroszlánosokat.
"Mindannyian tisztában vagyunk Theo képességeivel és nagyon boldogok vagyunk miatta. De az egész csapat megfelelõ képességgel rendelkezik, így bárki is áll be, a pályán különbséget jelent majd."
Welbecknek, Ashley Youngnak és társaiknak - kiegészülve Wayne Rooneyval - a következõ feladat kedden Ukrajna válogatottja lesz, mely 2-0 arányban kapott ki a franciáktól egy olyan meccsen, amit egy órával el kellett halasztani óriási vihar miatt. Patrice Evra csak a kispadról figyelhette a mérkõzést, mert Laurent Blanc Gael Clichyt tette be a védelem bal szélére.
"Vissza fogunk menni a szállodába, feltöltõdünk és minden figyelmünket Ukrajnára helyezzük" - folytatta Welbeck. "Le fogunk ülni, hogy kielemezzük õket annak érdekében, hogy ismét három pontot szerezzünk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2024-05-19 17:00
Premier League 34. forduló, elhalasztott mérkőzés
Old Trafford
2024-05-15 21:00
2024-05-12 17:30
2024-05-06 21:00
2024-04-27 16:00
2024-04-24 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2023/24
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Manchester City | 37 | 93 | 33 | +60 | 88 |
2 | Arsenal | 37 | 89 | 28 | +61 | 86 |
3 | Liverpool | 37 | 84 | 41 | +43 | 79 |
4 | Aston Villa | 37 | 76 | 56 | +20 | 68 |
5 | Tottenham | 37 | 71 | 61 | +10 | 63 |
6 | Chelsea | 37 | 75 | 62 | +13 | 60 |
7 | Newcastle | 37 | 81 | 60 | +21 | 57 |
8 | Manchester United | 37 | 55 | 58 | -3 | 57 |
9 | West Ham | 37 | 59 | 71 | -12 | 52 |
10 | Brighton & Hove Albion | 37 | 55 | 60 | -5 | 48 |
11 | Everton | 37 | 39 | 49 | -10 | 48 |
12 | Crystal Palace | 37 | 52 | 58 | -6 | 46 |
13 | Wolves | 37 | 50 | 63 | -13 | 46 |
14 | Bournemouth | 36 | 49 | 62 | -13 | 45 |
15 | Fulham | 37 | 51 | 59 | -8 | 44 |
16 | Brentford | 37 | 54 | 61 | -7 | 39 |
17 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 66 | -19 | 33 |
18 | Luton Town | 36 | 47 | 77 | -30 | 26 |
19 | Burnley | 37 | 40 | 76 | -36 | 24 |
20 | Sheffield United | 37 | 35 | 101 | -66 | 16 |
Szavazás
TV műsor
Manchester City - Manchester United
FA-kupa, döntő