Jones: Folytatjuk a harcot
Phil Jones nem tudta elrejteni csalódottságát a hétfõi manchesteri derbit követõen, de a védõ szerint a Vörös Ördögök gyõzelemre születtek és a Premier League cím továbbra is a United kezében van.
A bajnokságban Sir Alex fiaira ismét két idegenbeli mérkõzés vár, elõbb Stoke City, majd a West Ham otthonába látogatnak, de Jones egyértelmû üzenetet küldött ellenfeleik számára: "Nem hullajthatunk több pontot. Keményen fogunk edzeni, megnyerjük a hátralévõ meccseket és minden rendben lesz."
"A legkevésbé sem tetszett ez az eredmény. Nem így terveztük, eléggé rossz hangulat volt az öltözõben a meccs után" - mondta Jones az MUTV-nek.
"De még mindig jelentõs elõnyünk van, remek helyzetben vagyunk, és nem engedjük meg a továbbiakban, hogy ez negatív irányba változzon. A címért folyó küzdelem még nem ért véget, és ezek a srácok megérdemlik a bizalmat. Eddigi teljesítményünk igazol bennünket, elszántak vagyunk, és vasárnap újból felvesszük a harcot, megyünk és megszerezzük a három pontot, és ugyan olyan elszántsággal küzdünk az utolsó meccsig, hogy a végén visszaszerezzük a bajnoki címet."
A második félidõben Robin van Persie beívelt szabadrúgását Jones próbálta kapura fejelni, de végül a labda Vincent Kompany hátáról pattant a kapuba. Ezzel a találattal egyenlített a United, melyet James Milner gólja elõzött meg, de végül Sergio Agüero kései találatával a City nyerte 2-1-re a derbit.

Arra a kérdésre, hogy magáénak érzi-e az egyenlítõ találatot Jones, a következõt válaszolta: "Hogy õszinte legyek ez teljesen lényegtelen a számomra. Nekem nem az számít, hogy az enyém legyen a gól, az a lényeg hogy a Unitednek ítéljék, az ugyan olyan öröm a számomra."
Mindazonáltal a védõ hétfõ esti munkáját nagyban jellemezte, hogy igyekezett az ellenfél térfelén tartani a labdát, még az utolsó percekben is hitte, hogy képesek visszahozni a meccset.
"Csak azt tettem, amit a társaimmal mindig is teszünk. Soha nem adjuk fel a harcot. Ebben a szezonban már volt néhány példa arra, hogy képesek vagyunk hátrányból is gyõzni. Azt hiszem jól reagáltunk a City elsõ góljára. Keményen harcoltunk a gyõzelemért, de a végig kiegyenlített küzdelemben nekik sikerült egy késõi góllal eldönteni a meccset. Mindkét csapat nagyon nyitott, támadó játékot produkált. Voltak remek helyzeteink, de sajnos most nem nekünk kedvezett a szerencse."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Nottingham Forest vs Manchester United
Premier League 10. fordulóThe City Ground
2025-11-01 16:00
Premier League 9. forduló
Old Trafford
2025-10-25 18:30
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
2025-09-27 13:30
2025-09-20 18:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 16 | 3 | +13 | 22 |
| 2 | Bournemouth | 9 | 16 | 11 | +5 | 18 |
| 3 | Tottenham | 9 | 17 | 7 | +10 | 17 |
| 4 | Sunderland | 9 | 11 | 7 | +4 | 17 |
| 5 | Manchester City | 9 | 17 | 7 | +10 | 16 |
| 6 | Manchester United | 9 | 15 | 14 | +1 | 16 |
| 7 | Liverpool | 9 | 16 | 14 | +2 | 15 |
| 8 | Aston Villa | 9 | 9 | 8 | +1 | 15 |
| 9 | Chelsea | 9 | 17 | 11 | +6 | 14 |
| 10 | Crystal Palace | 9 | 12 | 9 | +3 | 13 |
| 11 | Brentford | 9 | 14 | 14 | 0 | 13 |
| 12 | Newcastle | 9 | 9 | 8 | +1 | 12 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 9 | 14 | 15 | -1 | 12 |
| 14 | Everton | 9 | 9 | 12 | -3 | 11 |
| 15 | Leeds United | 9 | 9 | 14 | -5 | 11 |
| 16 | Burnley | 9 | 12 | 17 | -5 | 10 |
| 17 | Fulham | 9 | 9 | 14 | -5 | 8 |
| 18 | Nottingham Forest | 9 | 5 | 17 | -12 | 5 |
| 19 | West Ham | 9 | 7 | 20 | -13 | 4 |
| 20 | Wolves | 9 | 7 | 19 | -12 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Nottingham Forest - Manchester United
Premier League, 10. forduló