Fletcher: Nem félünk a Chelseatõl
Darren Fletcher hajthatatlan azt illetõen, hogy a Manchester United félnivaló nélkül utazhat a Chelsea elleni, vasárnapi bajnoki rangadójukra a Stamford Bridge-re.
A Vörös Ördögöket pocsék évkezdésük miatt sokan esélytelennek tartják nyugat-londoni riválisuk ellen, amely során sorozatban három vereséget gyûjtöttek be, míg a hétvégén ennek véget nem vetettek a Swansea City 2-0-s legyõzésével.
Ezzel szemben a Chelsea szárnyal bajnokságban, és nagy eséllyel pályázik a bajnoki címre, miután legutóbbi tíz mérkõzésükön a megszerezhetõ 30 pontból 25 egységet begyûjtöttek. Megjegyzendõ emellett, hogy José Mourinho elsõ és második regnálása során még soha nem szenvedtek bajnoki vereséget a Stamford Bridge-n.
Azonban a múltban már sok nehéz idõszakot megélt Fletcher szerint tapasztalatukra építhetnek, és kijelentette, hogy egyik csapattársa se vág neki félelemmel a vasárnapi összecsapásnak.

"Egyáltalán nem, arra számítunk, hogy minden mérkõzés megnyerhetünk, nem számít, hogy a Swansea ellen otthon, vagy a Chelsea ellen idegenben játszunk, éppen ezért katasztrófaként élnénk meg, ha nem gyõznénk" - kezdte a skót középpályás a ManUtd.com és a PA Sport kérdésére.
"Korábban is voltunk már hasonló helyzetben, és néha a nagy mérkõzések jobban összehozzák a csapatot és a lehetõ legjobb teljesítmény is kihozhatják belõlünk, mert ilyenkor mindenki nagyon koncentrált és mindenkiben ég a vágy, hogy bizonyítsa, az emberek rosszul ítélnek meg bennünket."
"Ugyanúgy fogjuk kezelni, mint bármely más mérkõzést. A gyõzelem reményében fogunk pályára lépni. Tudjuk, hogy nagy kihívás a Chelsea ellen idegenben játszani, de meríthetünk némi önbizalmat a Swansea elleni meccsbõl, és teljes magabiztossággal állíthatom, hogy abban bízunk, hogy ugyanolyan eredményt tudunk elérni Londonban, mint a múlt hétvégén tettük Manchesterben. Szerintem rendben leszünk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Wolves vs Manchester United
Premier League 15. fordulóMolineux Stadium
2025-12-08 21:00
Premier League 14. forduló
Old Trafford
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 14 | 27 | 7 | +20 | 33 |
| 2 | Manchester City | 14 | 32 | 16 | +16 | 28 |
| 3 | Aston Villa | 14 | 20 | 14 | +6 | 27 |
| 4 | Chelsea | 14 | 25 | 15 | +10 | 24 |
| 5 | Crystal Palace | 14 | 18 | 11 | +7 | 23 |
| 6 | Sunderland | 14 | 18 | 14 | +4 | 23 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 14 | 24 | 20 | +4 | 22 |
| 8 | Manchester United | 14 | 22 | 21 | +1 | 22 |
| 9 | Liverpool | 14 | 21 | 21 | 0 | 22 |
| 10 | Everton | 14 | 15 | 17 | -2 | 21 |
| 11 | Tottenham | 14 | 23 | 18 | +5 | 19 |
| 12 | Newcastle | 14 | 19 | 18 | +1 | 19 |
| 13 | Brentford | 14 | 21 | 22 | -1 | 19 |
| 14 | Bournemouth | 14 | 21 | 24 | -3 | 19 |
| 15 | Fulham | 14 | 19 | 22 | -3 | 17 |
| 16 | Nottingham Forest | 14 | 14 | 22 | -8 | 15 |
| 17 | Leeds United | 14 | 16 | 26 | -10 | 14 |
| 18 | West Ham | 14 | 16 | 28 | -12 | 12 |
| 19 | Burnley | 14 | 15 | 28 | -13 | 10 |
| 20 | Wolves | 14 | 7 | 29 | -22 | 2 |