De Gea a világ legjobbja lehet
Juan Mata és Javier Hernandez is biztos abban, hogy csapattársuk, David de Gea jó irányba tart ahhoz, hogy a világ legjobb kapusává váljon.
A United 1-es mezét viselõ hálóõr csütörtökön a szurkolók és a játékosok által is a szezon legjobbjának kijáró díjakat vehette át, nem meglepõ, hogy Hernandez és Mata is a spanyol portásra szavazott.
"Úgy vélem, nagyon kiegyensúlyozott játékos" - magyarázta Mata az MUTV-nek. "Sok pontot mentett meg nekünk és teljesen megérdemelte a díjakat ebben az évben. Tudom, hogy csak néhány hónapja jöttem ide, de nem csak én vagyok így ezzel. Minden játékos rá szavazott, megérdemelte."
"Õ egy nagyon kiváló kapus és szerintem a következõ évek során sok jó meccset és trófeát hoz majd nekünk. Õ egy nagyon-nagyon jó kapus, aki különbséget jelenthet és mérkõzéseket nyerhet. Ez az, amit a kapusoknak tenniük kell. Számomra a világ egyik legjobb kapusa õ és életkorával valamint azzal, ha ennél a klubnál marad, szerintem a világ legjobbja lehet."

Chicharito hasonlóan vélekedik és elmondta, De Gea hogyan lépett túl a média golyózáporán manchesteri pályafutásának korai szakaszában.
"Zseniális volt ebben a szezonban" - lelkendezett a mexikói. "David formája az idei év egyik csúcspontja. Fejlõdött. Mikor megérkezett ide, kritikákat kapott és voltak rossz pillanatai, de most bizonyított mindazoknak, akik nem hittek benne. A világ egyik legjobb kapusává válhat, nem csak a Premier League-ben. Ezt meccsrõl-meccsre bizonyította, mi pedig a következõ szezonban, a következõ öt és a következõ tíz évben is ilyen szinten akarjuk tartani õt. A klub egyik nagyon fontos játékosa lesz belõle."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 34 | 49 | 46 | +3 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 35. forduló