Krul készül a Van Gaal-lal való találkozásra

A Newcastle kapusa szerint a Manchester United nem szeret a St James' Parkban játszani.


A holland válogatott játékos korábbi szövetségi-kapitánya ellen lép pályára, miután tagja volt a tavaly nyári világbajnokságon egészen az elõdöntõig menetelõ holland válogatottnak, azonban Krul elmondta, a közös munka érzéseit félreteszi, mikor három bajnoki pont a tét.

 

"Örökké emlékezetes 10 héten vagyunk túl, rengeteg dolgot tanultam Louis van Gaal-tól, az ott szerzett tapasztalatokat sosem felejtem el. Várom, hogy lássam õt szerdán, és elvegyük tõle a három pontot. Nagy összecsapás lesz a szerdai. Hazai pályán mindig jó mérkõzést játszunk a Manchester United ellen és magabiztosak vagyunk, mert nem szeretnek ide jönni" – mondta.

 

 

A szombati, Aston Villa elleni 1-0 arányú gyõzelem volt a második alkalom a sérülése óta lejátszott hét mérkõzésébõl, melyen nem kapott gólt, emellett ez volt a Newcastle elsõ hazai gyõzelme 2015-ben.

 

"A legkevesebb, amit meg kell tennünk, hogy megfelelõ ellenállást fejtsünk ki, zárjuk le a széleket. Nagyon büszke vagyok a csapatra, ahogyan a múlt héten is kisegítettük egymást" – tette hozzá.


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!