Kölcsönlesen: Kinek mi jutott eddig?

Rohamosan közeledik az új esztendõ és a szezon fele, miközben több, Manchesterben nevelkedett játékos is más kluboknál szerepel ebben az idényben.


De ki hol is játszik? Mennyi lehetõség jutott nekik eddig? A ManUtdFanatics.hu összeállításából ezekre a kérdésekre kaphattok választ.

 

Adnan Januzaj - David Moyes "felfedezettje", akinek sikerült a Sunderlandhez csábítania a belga srácot, még ha ideiglenesen is. Eddig a pillanatig a szezon során 888 percet szerepelt, összesen 13 mérkõzésen léphetett pályára. A szezon elején úgy tûnt, rendszeres lehetõséget kap a skót menedzsertõl, ám októberben összeszedett egy sérülést, ami miatt négy mérkõzést ki is kellett hagynia. Azóta jóval kevesebb játékperc jutott neki, bár talán jó jel, hogy az utóbbi két bajnokin 170 percet kapott. Mint ismert, hétfõn nem léphetett pályára, hiszen a két klub megállapodása alapján Adnan nem léphet pályára a United ellen, de a Burnley elleni, évzáró fordulóban eséllyel pályázik egy posztra. Moyes leginkább jobb szélen számolt vele a szezon alatt, de szerepeltette õt bal szélsõként és támadó középpályásként is. 888 perc alatt egyetlen gólt lõtt - még a Shrewsbury elleni Ligakupa meccset döntötte el augusztus végén. A bajnokságban átlagosan 14,1 alkalommal passzolt mérkõzésenként, jónak semmiképp nem mondható 67,1%-os pontossággal. Kulcspasszokban csapata második legjobbja (1,4/mérkõzés) van Aanholt (1,5) mögött. Whoscored osztályzata: 6,50

 

 

Andreas Pereira - a Spanyolországban edzõdõ Pereira 17 alkalommal szerepelt ideiglenes csapatában. 15 bajnokin és két kupameccsen, ezalatt 1 gól és 1 gólpassz került a neve mellé. 1244 percet töltött a pályán. Leginkább a La Liga meccseken szerepel a kezdõcsapatban, a két kupameccsen csereként szerepelt. A 15 bajnokiból 10-et végigjátszott, ráadásul a Sevilla felett aratott gyõzelem során fontos gólt szerzett. Lucas Alcaraz edzõ a bal szélen számít rá, amit meghálál azzal is, hogy a Granada legjobbja, már ami a helyzetek kialakítását illeti, meccsenként 1,5 kulcspasszot kiosztva. Egy meccsen átlagosan 29 alkalommal passzol a társaknak, jóval pontosabban, mint Januzaj, hisz Pereira 74,9%-os mutatóval bír. Whoscored osztályzata: 6,70

 

Cameron Borthwick-Jackson - azok után, hogy az elõzõ szezonban 14-szer is pályára léphetett a manchesteriek elsõ csapatában, mindenképp csalódást keltõ, hogy a Championshipben szereplõ Wolverhamptonnál eddig 9 meccs jutott neki 798 perccel. Egyetlen pozitívum, hogy amikor pályára lép, szinte végig is játszhatja a métkõzéseket. Paul Lambert a védelem bal szélén szerepelteti Cameront és bár kevés lehetõség jutott neki, nem játszik rosszul a fiatal védõ. Szerelésben a harmadik legeredményesebb, labdaszerzésben elsõ, de a kapu elõtti tisztázásokban is jeleskedik (4. hely). A posztján Hause játszott többet, akitõl csak a tisztázásokban marad el, a többi védekezõ elemben jobb arányszámokat hoz. Ha játszik, nagyon sûrûn megtalálják a társak, egy találkozón átlagosan 43,2 átadása van 75,7-es sikerességgel. Whoscored osztályzata: 7,32

 

Guillermo Varela - a legkevesebb játékidõ neki jutott. Az Eintracht Frankfurt állományába tartozó uruguayi jobb bekk csupán 217 percet kapott, de ez egy nagyon sajnálatos sérülésnek tudható be, hiszen szeptember elején súlyos bokasérülést szenvedett, azóta pedig nem is épült fel.  Pedig minden remekül indult, a Bundesliga elsõ forduljában végig a pályán volt a Schalke ellen, mint ahogyan a német kupában is hosszabbításos meccsen 120 percet játszott. Sérülése a bajnokság második fordulójában történt, azóta nem játszott a védõ. Whoscored osztályzata: 6,85

 

 

James Wilson - a másik olyan kölcsönjátékos, aki régóta szenved sérüléssel, emiatt nagyon kevés játékidõ jutott neki. Az idei szezonban összesen 5 találkozón szerepelhetett 288 percig. Egy gólt lõtt, még a Doncaster Rovers elleni Ligakupa összecsapáson talált kapuba. Még a szezon elején négy bajnokin pályára lépett, ám utána csak a kispad jutott neki, míg a Championship 13. fordulójában már nem is nevezték a csapatba sérülése miatt. Komoly térdsérülést szenvedett, mûteni is kellett és októberben vissza is tért a Vörös Ördögökhöz, hogy ott végezze rehabilitációját. Whoscored osztályzata: 6,22

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!