Lingard: Manchesternek vörösnek kell lennie
Jesse Lingard kemény összecsapásra számít vasárnap, ugyanakkor reméli, hogy a végső sípszó felharsanásakor Manchester domináns színe a vörös lesz.
Az angol válogatott játékos szenzációs formának örvend, nagy szerepet játszott a Watford és az Arsenal elleni idegenbeli sikerek során egyaránt, és elismeri, a Vörös Ördögöknek teljesítményük legjavára lesz szüksége, ha szeretnék legyőzni az ebben a szezonban hazai földön még veretlen Kékeket.
A United idei makulátlan hazai formája további okot ad a bizakodásra, és azáltal, hogy Pep Guardiola együttese jelenleg nyolc ponttal vezeti a tabellát a United előtt, nagy hatással lehet a rangadó eredménye a bajnoki versenyfutásra.
"Magabiztos vagyok" - mondta Jesse a United Review-nak, a klub hivatalos mérkőzésnapi programfüzetének. "Két nagy csapat lép majd pályára, és most még fogalmunk sem lehet, milyen lesz a mérkőzés. Talán olyan lesz, mint egy csata, talán nem lesz látványos. Viszont ha mi jövünk ki győztesen belőle, az mindig jó Manchester városának. Gondoskodnunk kell róla, hogy Manchesterben a nap végén a vörös szín domináljon. Ahogy nekünk, úgy nekik is sok nagy játékosuk van."
"Amikor [Kevin] De Bruyne-nél van a labda, mindig azon jár az esze, hogy gyilkos labdákat adjon, amivel egy játékost egy-az-egy elleni szituációba hozhat az ellenfél kapusával, Raheem Sterling pedig a mérkőzés kései szakaszában szerzett gólokkal jeleskedik. Tökéletes koncentrációra van szükség végig. Résen kell lennünk egészen a végső sípszó felharsanásáig, mindenkitől nagy koncentrációra lesz szükség. Amíg jól kezdjük a mérkőzést, ahogy tettük azt az Arsenal ellen, addig nem látom okát, miért ne nyerhetnénk."

A warringtoni születésű Lingard az akadémia lépcsőfokait végigjárva minden korosztályban megtapasztalhatta, milyen érzés manchesteri városi rangadón szerepelni és tisztában van ennek a mérkőzésnek a jelentőségével. Bármely barátság a két oldal között a mérkőzésnap közeledtével szünetel egy kis ideig.
"Sokukat [a City akadémiai játékosait] ismerem azáltal, hogy együtt nőttünk fel, valamint az angol utánpótlásban is együtt szerepeltünk" - folytatta. "Raheemmel [Sterling] jó barátok vagyunk a pályán kívül. Azonban amikor a pályán vagy, ezek a barátságok megszűnnek, azért vagyunk ott, hogy elvégezzük a munkánkat és megnyerjük a mérkőzést."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |