Rangnick: Ezért nem cseréltem be Lingardot
A Manchester United ideiglenes menedzsere, Ralf Rangnick elmagyarázta, hogy miért nem küldte pályára Jesse Lingardot a Brentford elleni, 3-0-ra megnyert mérkőzésen.
A United szépen búcsúztatta a szezont az Old Traffordon a Méhek ellen, a játékosok pedig a lefújást követően megtették ilyenkor szokásos tiszteletköreiket a szurkolók előtt.
Nemanja Matic, aki már bejelentette, hogy a nyáron távozik kezdőként kapott lehetőséget a találkozón, így lehetősége volt elbúcsúzni a szurkolóktól lecserélése pillanatában is. Ralf Rangnick most azt is elmagyarázta, hogy Jesse Lingardot miért nem küldte pályára csereként a Brentford elleni győztes bajnokin.
Lingz szerződése a szezon végén lejár, a Méhek ellen pedig végig a kispadon ült, mivel a menedzser úgy döntött, hogy a 71. percben Fredet, majd a 75-ben Jonest és Cavanit küldi pályára.

A Brighton elleni bajnokit megelőző sajtótájékoztatón Rangnickot megkérdezték, hogy Jesse miért nem kapott több szerepet ebben a szezonban.
"Először is azt hiszem, hogy a megérkezésem óta többet játszott, mint korábban előttem" - válaszolta Ralf.
"Másodsorban a Chelsea elleni találkozó napján megkeresett, hogy engedjem el a meccsről, illetve az utána következő néhány napról személyes, családi okok miatt. Én pedig megengedtem neki, hogy ezt tegye, de így kimaradt néhány edzésről."
"Sajnos ebben a ligában csak 3 cserelehetőség van, szemben a többi nagy bajnoksággal, ahol 5. Így döntenem kellett, hogy Cavanit, Lingardot, vagy a fiatal garnachot küldöm pályára, akit örömmel beküldtem volna 3-0-s előnynél, hogy lehetőséget kapjon."
"Végül Edinson mellett döntöttem, de ha nem őt küldöm be, akkor talán valaki más reklamált volna a közösségi médiában, hogy miért nem őt küldtem pályára, vagy, hogy miért nem Garnacho állt be."
"Három cserelehetőség van és dönteni kellett, ezek a döntések pedig nem fognak mindenkinek tetszeni, de ezek is a játék részei."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |