Shaw: Axelben minden megvan
Luke Shaw úgy érzi, Axel Tuanzebe képes lesz megkaparintani a jövőben egy középső védő posztot.
Az angol szélső védőt lenyűgözte a manchesteri akadémián nevelkedett Tuanzebe, aki ebben a szezonban az első csapat tagja, ám elképzelhető, hogy január végén kölcsönbe kerül a szezon végéig.
Jose Mourinho korábban már említette, micsoda potenciál van Axelben és Shaw úgy érzi, a 20 éves klasszis középső védővé nőheti ki magát azután, hogy már játszott a három középső védős rendszer bal szélén, játszott már jobb bekk poszton és a középpályán is az idényben.
"Úgy gondolom, Alex csodálatos" - mondta Shaw az MUTV-nek. "Ijesztő, micsoda tehetség rejlik benne. Erős, gyors, energikus, jól olvassa a játékot, jól passzol, minden megvan benne."
"Számomra ő leginkább középső védő, de ahogy mondtam, minden megvan benne és még nagyon fiatal."
"Visszanézek a Swansea elleni, idegenben lejátszott meccsre [a Ligakupában], néhány embert meglephetett volna, hogy kezdett, de senkit nem hagyott cserben. Ültem a padon, boldog és büszke voltam miatta, mint ahogy Scott [McTominay] miatt is. Mindketten félelmetesek voltak, különösen Axel, mert szerintem Scotty játszott már az előző meccsen is."
"Ez volt Axel első komplett meccse a szezonban, egy jó csapat ellen. Nekem ő volt a meccs embere és azt hiszem, az emberek tudják, milyen különleges tehetségünk van."
"Nem láttuk sokszor őt, de remélhetőleg mi és a szurkolók is többet láthatják, hiszen én látom edzéseken és minden nap fejlődik, építi önbizalmát. Mindig készen áll arra, hogy pályára lépjen."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor

Burnley - Manchester United
Premier League 24. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brighton & Hove Albion
Premier League 9. fordulóOld Trafford
2025-10-25 18:30
Premier League 8. forduló
Anfield Road
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
2025-09-27 13:30
2025-09-20 18:30
2025-09-14 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 8 | 15 | 3 | +12 | 19 |
2 | Manchester City | 8 | 17 | 6 | +11 | 16 |
3 | Liverpool | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
4 | Bournemouth | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
5 | Chelsea | 8 | 16 | 9 | +7 | 14 |
6 | Tottenham | 8 | 14 | 7 | +7 | 14 |
7 | Sunderland | 8 | 9 | 6 | +3 | 14 |
8 | Crystal Palace | 8 | 12 | 8 | +4 | 13 |
9 | Manchester United | 8 | 11 | 12 | -1 | 13 |
10 | Brighton & Hove Albion | 8 | 12 | 11 | +1 | 12 |
11 | Aston Villa | 8 | 8 | 8 | 0 | 12 |
12 | Everton | 8 | 9 | 9 | 0 | 11 |
13 | Brentford | 8 | 11 | 12 | -1 | 10 |
14 | Newcastle | 8 | 7 | 7 | 0 | 9 |
15 | Fulham | 8 | 8 | 12 | -4 | 8 |
16 | Leeds United | 8 | 7 | 13 | -6 | 8 |
17 | Burnley | 8 | 9 | 15 | -6 | 7 |
18 | Nottingham Forest | 8 | 5 | 15 | -10 | 5 |
19 | West Ham | 8 | 6 | 18 | -12 | 4 |
20 | Wolves | 8 | 5 | 16 | -11 | 2 |
Szavazás
TV műsor

Manchester United - Brighton & Hove Albion
Premier League, 9. forduló