Hivatalos: Tuanzebe a Stoke-hoz kerül kölcsönbe

A Manchester United védője, Axel Tuanzebe a szezon hátralévő részét a Stoke City csapatánál tölti kölcsönben.


A 25 éves védő a United akadémiáján nevelkedett és 35 alkalommal képviselhette eddig a Vörös Ördögöket a pályán.

 

A Ligakupában, szülővárosa, a Rochdale ellen büszkén viselte a csapatkapitányi karszalagot, így azzal a ritka rekorddal büszkélkedhet, hogy minden korosztályban megtehette ezt a Vörös Ördögöknél. 

 

Tuanzebe pályára lépett a Bajnokok Ligájában a PSG elleni emlékezetes találkozón is, melyen a francia csapat világklasszis támadósorával szemben is megállta helyét. 

 

Sajnos rendszeresen sérülésekkel küszködött az elmúl időszakban, hogy nem szerepelt a csapatban Erik ten Hag irányítása alatt, de keményen dolgozott az erőnlétén és alig várja, hogy végre játékpercekhez jusson.

 

 

Korábban megnyerte az év fiatal- és a tartalékcsapat év játékosa díjat is és kölcsönben szerepelt már az Aston Villa, valamint a Napoli együttesében is.

 

A Stoke-nál Alex Neil irányítása alatt fog játszani és csapatársa lesz a korábban szintén Unitednél szereplő Nick Powell is.

 

Ideiglenes csapata jelenleg a 18. helyen áll a tabellán és a következő találkozójuk szombat délután lesz a Luton Town ellen.

 

A Unitednél mindenki jó egészséget kíván Axelnek a szezon hátralévő részében.


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!