Játékosprofil: Phil Jones

Ole Gunnar Solskjaer, Louis Saha, Phil Jones. Nem lenne nehéz megtalálni a három játékos közös nevezőjét, de Jones esetében talán némileg különbséget tehetünk, hiszen védőként rettentően sok kemény ütközése van, amikbe önfeláldozó módon veti bele magát, s ezáltal minden meccs magában rejti a sérülés veszélyét. Persze vannak ellenpéldák is, mint Nemanja Vidic, hogy csak egyet említsünk a sok közül, de egy szó, mint száz, kvalitásait tekintve remek védőről van szó.


Jose Mourinho első időszakában sérülése miatt Phil Jones nem léphetett pályára egészen 2016 novemberéig, ám mihelyst felépült, szinte egyből sikerült meggyőznie a portugált arról, hogy bizony nem hiába tartozik a klub kötelékébe.

 

Már tinédzser korban sem ismert könyörületet a pályán

 

Februárig aztán kihagyhatatlannak bizonyult a csapatból, majd a válogatottnál összeszedett egy újabb sérülés következtében csak meglehetősen kevés meccsen jutott szóhoz május elejéig. A maródiak listájára időközben Marcos Rojo is felkerült, így Jones ismét átvehette a stafétabotot a védelem tengelyében a szezon hátralévő részére.

 

Fókusza a 2017-ben kezdődött szezon előtt azon volt tehát, hogy minél inkább meggyőzze a portugált: helye van a kezdőben – Jones 7. szezonjában a Unitednél pedig kétségkívül számtalanszor bizonyította is már megkérdőjelezhetetlenül kiváló kvalitásait.

 

A képen Jones első, míg Sir Alex Ferguson utolsó Premier League trófeája

 

Nyolc év telt el azóta, hogy 2010 márciusában berobbant a Blackburn Rovers csapatánál, és mindenki számára nyilvánvalóvá válhatott milyen kivételes, fiatal tehetség birtokában van a lancashire-i alakulat. Lehengerlő debütálómeccse a Chelsea ellen elkerülhetetlen összehasonlításokat vont maga után a Kékek kapitányával, John Terryvel, miután villámgyorsan akklimatizálódott a legmagasabb szinten, és lenyűgözően kezelte a Premier League legnagyobb támadóival való harcokat is.

 

Wayne Rooney egyenesen bevallotta a 2010/11-es szezonban, hogy Jones volt az egyik legkeményebb ellenfele az idény során; a Vörös Ördögök elleni teljesítményei pedig hamar rávilágítottak, hogy egy olyan játékosról beszélhetünk esetében, aki egyenesen imádja a nagy nyomás alatti védekezőmunkát. Sir Alex Ferguson furcsa mód épp egy Blackburn elleni 7-1-es, megsemmisítő győzelem után kapott végső megerősítést arról, milyen elképesztően elszánt játékos - Jones idősebb csapattársainak tulajdonította a nagyarányú vereséget –, és meg volt róla győződve, hogy az akkor még csak 19 éves védőnek a Unitedben a helye. A menedzserlegenda 2011 nyarán több sztárklub képviselőit is legyőzve szerezte meg végül kiszemeltje játékjogát.

 

Mára Anglia legjobb belső védőinek egyikévé nőtte ki magát

 

Mivel a United védelmében elképesztő sérüléshullám söpört végig a 2011/12-es szezon több periódusában is, Jones számára lehetőség nyílt számos összecsapáson megmérettetni magát – elismeréseket kiváltva - középső és szélső védő poszton is, de alkalmanként, amolyan másodállásban, a középpálya közepén is megállta a helyét.

 

A Vörösök átka sérülés fronton aztán a 2012/13-as szezonban már őt is érintette, amely az oldalvonalon túlra kényszerítette csaknem a fél szezon hosszára. A fiatal játékos nem is tűnt fel féltávig hát- és térdsérülései nyomán, majd szinte azon nyomban újabb sérülést szedett össze egy Jones-ra tipikusan jellemző csupa szív becsúszással, amikor nagy sietségében megpróbálta szerelni a Reading játékosát, Jobi McAnuffot. Szerencsére még a bajokság vége előtt sikerült felépülnie és újra játékra is jelentkezett, hogy közreműködjön a United Premier League diadalában, mely első trófeája is volt egyben az Old Traffordon.

 

Igazi vezére tud lenni a védelemnek, amihez játékstílusa már önmagában elég

 

Jones állandó tagja volt a Vörös Ördögök hátsó alakzatának a 2013/14-es szezonban, összesen 39 mérkőzésen szerepelve. Első gólját is megszerezte ekkor - csaknem 2 év elteltével - a Norwich City elleni Ligakupa meccsen – majd újabb kettőt jegyzett még ugyanebben az idényben. A sorozatos, kiegyensúlyozottan jó teljesítményével végül Anglia világbajnoki keretébe is behívást nyert, és a VB-n a Háromoroszlánosok Costa Rica elleni 0-0-s döntetlenjének 90 percét végig is játszotta.

 

Jones előnyt kovácsolt első három szezonjában a Unitednél abból, hogy rendkívül sokoldalú, de a 2014/15-ös szezonban lehetősége nyílt elsődleges posztjára összpontosítania a védelem közepén. Sőt mi több, az angol válogatott védőnek egyetlen egy meccsen sem kellett más poszton szerepelnie Louis van Gaal első idényében, ami már csak amiatt is ironikus némileg, hogy a holland köztudottan a multifunkcionális játékosok híve.

 

Vajon véget érnek valaha is sorozatos sérülései?

 

Habár mindösszesen csak 22 találkozón húzhatta fel a vörös mezt a szezon folyamán, ismételten sérülés miatt hátráltatva, 2015 júniusában újabb hosszútávú szerződést írt alá a klubbal, mellyel nyomatékosították fontosságát az Álmok Színházában.

 

A 2015/16-os kiírásban további sérülések gyötörték, amik végül mindösszesen 13 felnőtt meccsre limitálták játékát, igaz épp időben sikerült még rehabilitálnia ahhoz, hogy a Crystal Palace elleni FA-kupa döntőn leülhessen a Wembley kispadjára – felbecsülhetetlen értékű aranyérmet szerezve ezzel.

 

NÉVJEGYKÁRTYA

Név: Phil Jones
Születési dátum: 1992. február 21.
Születési hely: Anglia, Preston (Lancashire)
Poszt: Védő
Csatlakozás ideje: 2011. július 1.
Igazolás innen: Blackburn Rovers
Nemzetiség: Angol
Debütálás a Unitedben: 2011. augusztus 7. (vs. Manchester City)
Pályára lépés: 188 alkalommal (2018.03.01.-i adat)
Szerzett gólok száma: 5


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Crystal Palace - Manchester United

Premier League 29. forduló ÉLŐ

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!