Neville: Nagy hónap elõtt a Vörös Ördögök
Gary Neville szerint az idei április lehet az általa ismert Unitedes idõszak legjobb hónapja.
A nemrég visszavonult védõ teljes mértékben tisztában van azzal, az elkövetkezendõ hetekben vagy megnyeri, vagy elbukja a versenyt a Manchester United. Az MUTV Live at the Red Café címû mûsorában beszélt Neville arról, szerinte a bajnokság az elsõdleges, de bízik egykori csapattársaiban, mivel három fronton is versenyben vannak, a Chelsea elleni BL, valamint a Manchester City elleni FA kupa párharcot is sikerrel veszi a csapat.
Amikor azt kérdezték tõle, mit tehet Sir Alex Ferguson a csapat fenntartása érdekében ebben az idõszakban, mikor gyorsan jönnek a mérkõzések, azt felelte: "Azt hiszem, ebben semmi komplikált nincs, teljesen egyszerû a dolog. Frissen és fitten kell tartani õket, nem lehet túlhajszolni edzéseken és mindig meg kell gyõzõdni arról, hogy készen állnak."
"Az elkövetkezendõ 4-5 hétben heti két találkozó lesz folyamatosan, amit talán a legkeményebb hónap lesz, amit az itt töltött 20 évem során láttam. A játékosoknak fittnek kell maradniuk és semmiképp sem szabad kiállítást elszenvedni. Tehát a fegyelem nagyon fontos, mivel a menedzsernek a teljes csapatra szüksége van."
A United két hét után ismét akcióba lendül, a West Ham otthonába utaznak egy nagyon kemény összecsapás erejéig. Egy gõzelem akár azt is eredményezhetné, hogy nyolc pontra elléphetne Sir Alex csapata az üldözõktõl, persze ehhez a vetélytársak botlásai is kellenek.

"A Chelsea és az Arsenal, akik fenyegethetnek minket" - folytatta Gary. "Az Arsenalnak volt néhány rossz eredménye az utóbbi idõben, pedig akár közelebb is kerülhettek volna, különösen amikor kikaptunk a Chelseatõl és a Liverpooltól."
"Szombaton ebédidõben nagy mérkõzés vár ránk, miután visszatérnek páran a válogatott találkozókról. Nagyon fontos lenne megnyerni ezt a veszélyes játékot. Láthattuk már korábban, mennyire nehezek ezek a találkozók, de azt hiszem, készen állnak a fiúk."
A United ex-csapatkapitánya elismerte, számára a bajnoki cím az elsõ, de tudja, a játékosok most még nem is gondolnak a triplázásra.
"Még nagyon sok mérkõzés van elõttünk, nem gondolkozhatsz elõre hat héttel. Szeretném azt látni, hogy bajnokok leszünk ismét, de emelett más kupa bónuszt jelentene. A Bajnokok Ligája sorozat nagyon kemény, de ha jönnek a meccsek, mindig nyerni akarunk. Ám legfontosabb, hogy legyen meg a bajnoki cím."
manutd.com
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 36 | 68 | 26 | +42 | 79 |
| 2 | Manchester City | 36 | 75 | 32 | +43 | 77 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 36 | 56 | 52 | +4 | 55 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 9 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 10 | Chelsea | 36 | 55 | 49 | +6 | 49 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 36 | 46 | 55 | -9 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 36 | 37 | 73 | -36 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |