Neville kedvenc Vörös Ördöge
A klub legendája, Gary Neville a Twitterén folytatott kérdezz-felelek során elárulta, hogy ki a kedvence a Manchester United jelenlegi játékosai közül.
A United korábbi kapitánya az esti Crystal Palace elleni felkészülés közben (a Sky Sports szakértője lesz) időt szakított egy kis eszmecserére a követőivel a közösségi médiában.
Neville-t arról kérdezték, hogy szerinte Ole Gunnar Solskjaer csapata megnyerheti-e az FA-kupát, amihez a hónap végén le kell győzni a Leicester Cityt, majd a legjobb négyből is továbbjutni és bekerülni a döntőbe. Emellett pedig felmerült az a kérdés is, hogy ki a kedvence a jelenlegi csapatból.

"Mason Greenwood" - hangzott az egyértelmű válasza az egykori válogatott játékosnak, aki nagy rajongója a United saját nevelésű fiataljának. "Mason folyamatosan tanul és fejlődik Solskjaer irányításával és az elmúlt hetekben kifejezetten ígéretes teljesítményt mutatott."
Neville arról is beszélt, hogy szerinte a jelenleg az első csapatnál edzősködő Darren Fletcher volt a legkevésbé értékelt csapattársa pályafutása során, valamint szót ejtett Luke Shaw és Aaron Wan-Bissaka teljesítményéről is.
"Maradj fitt és fantasztikus balhátvéd" - intézte szavait Gary Luke Shaw-hoz, aki fantasztikus formában játszik. Wan-Bissakával kapcsolatban, aki azonos poszton játszik, mint az egykori triplázó csapat legendája a következőt kommentálta: "Szeretem a védekezésben mutatott elszántságát egy az egy elleni szituációkban, de még csiszolnia kell a játékán. Fiatal jobbhátvédként ugyanilyen voltam."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 31 | 42 | 37 | +5 | 54 |
| 5 | Liverpool | 31 | 50 | 42 | +8 | 49 |
| 6 | Chelsea | 31 | 53 | 38 | +15 | 48 |
| 7 | Brentford | 31 | 46 | 42 | +4 | 46 |
| 8 | Everton | 31 | 37 | 35 | +2 | 46 |
| 9 | Fulham | 31 | 43 | 44 | -1 | 44 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 31 | 41 | 37 | +4 | 43 |
| 11 | Sunderland | 31 | 32 | 36 | -4 | 43 |
| 12 | Newcastle | 31 | 44 | 45 | -1 | 42 |
| 13 | Bournemouth | 31 | 46 | 48 | -2 | 42 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 31 | 37 | 48 | -11 | 33 |
| 16 | Nottingham Forest | 31 | 31 | 43 | -12 | 32 |
| 17 | Tottenham | 31 | 40 | 50 | -10 | 30 |
| 18 | West Ham | 31 | 36 | 57 | -21 | 29 |
| 19 | Burnley | 31 | 33 | 61 | -28 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |