De Gea a FIFA Év Csapatában
David de Geát nem kisebb megtiszteltetés érte, minthogy a labdarúgó világszövetség tegnapi, Londonban megrendezett éves díjátadógáláján beválasztották az elmúlt év legjobb csapatába.
A 27 éves hálóőr a 2017/18-as szezon alapján került be az említett 11-be, melyet világszerte összesen 65 ország nagyjából 25000 profijának szavazása alapján hoztak nyilvánosságra.
De Gea nagy küzdelemben múlta felül Gianluigi Buffont, Thibaut Courtois-t, Keylor Navas-t és Marc-Andre ter Stegent. A United kapusa nem okozott nagy meglepetést azzal, hogy idén is helyet kapott a legjobbak közt, hiszen újabb, fantasztikus teljesítménnyel rukkolt elő a 2017/18-as idényben. 18, kapott gól nélkül megvívott Premier League bajnokijával pályafutása első Aranykesztyű díját is bezsebelhette májusban.
De Gea egyike volt azon három Premier League játékos közül, akik képviseltették magukat a legjobb 11 közt a Chelsea-s N’Golo Kante és Eden Hazard mellett. Érdekesség, hogy a rekordpontszámmal bajnok Manchester City-ből egyetlen játékos sem került be az álomcsapatba, mint ahogy a szintén kimagasló szezont produkáló Mohamed Salah sem.
Nem úgy, mint a zsinórban harmadik Bajnokok Ligáját nyerő Real Madrid játékosai, akik közül Raphael Varane, Sergio Ramos, Marcelo, Luka Modric (legjobb játékos is egyben), valamint egy bizonyos Cristiano Ronaldo is a választott nevek között volt. A csapat többi tagjai: Dani Alves, Kylian Mbappe és Lionel Messi.
A United sztárjai, Nemanja Matic, Paul Pogba és Romelu Lukaku bár tagjai voltak a szűkített keretnek, végül sajnos nem választották be őket a végső összeállításba.
FIFA FIFPro Világválogatott 2018
Kapus: David De Gea
Védelem: Dani Alves, Raphael Varane, Sergio Ramos, Marcelo
Középpálya: Luka Modric, N’Golo Kante, Eden Hazard
Támadók: Kylian Mbappe, Lionel Messi, Cristiano Ronaldo
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |