Matic: Lépjenek elő a vezérek
Nemanja Matic felhívást intézett a Manchester Unitedbeli csapttársaihoz, elmondása szerint azért, hogy kedden, amikor a Valenciát fogadják a Bajnokok Ligájában, kiderüljön, hogy kik a csapat vezérei.
A Vörös Ördögökre egyre nagyobb nyomás nehezedik a szombati West Hamtől idegenben elszenvedett 3-1-es vereségüket követően, amely már a harmadik zakójuk volt az idei bajnoki szezonban, és jelenleg csak 10. helyen állnak a Premier League tabelláján.
José Mourinhot elmondása szerint nem foglalkoztatják a jövőjével kapcsolatos pletykák és találgatások, pedig Paul Pogbával sincsen vélhetően túl jóban azt követően, hogy múlt héten az edzőpályán is összeszólalkoztak.
Hétfői nyilatkozatában Mourinho arról beszélt, bizonyos játékosokat "jobban érdekli a csapat sikere, mint másokat", Matic pedig arra ösztökéli az öltöző vezéreit, hogy lépjenek elő és mutassanak jó példát a Valencia ellen.
"A vezéreknek a pályán kell lenniük" - kezdte a szerb középpályás.
"A vezérek nem félnek játszani, úgyhogy holnap majd meglátjuk, hogy kik azok, akikre ezt a jelzőt lehet használni."

"Mindenki felelősséggel tartozik. Beszélgettünk egymás között és tudjuk, hogy nem jó a helyzetünk és jobb teljesítményre vagyunk képesek. Mindenki megpróbál minél többet tenni a csapatért."
"Holnap jó esélyünk mutatkozik ennek a bebizonyítására egy nagy csapat ellen. Arra számítok, hogy mindenki többet fog kiadni magából és sokkal koncentráltabb lesz."
"Szombaton nem játszottunk jól, de minden tőlünk telhetőt megtettünk, amire abban a pillanatban képesek voltunk. Nagyon rosszul sikerült az a mérkőzés, ezért pedig vállalnunk kell a felelősséget."
"Nem hiszek abban, hogy volna olyan játékos, aki amikor a pályára lép, akkor nem akarna minden tőle telhetőt megtenni. Valami nagyon nem működött jól."
"Számomra ez volt a legrosszabb mérkőzés, mióta a Man Utd játékosa vagyok. Én a tükörbe néztem és tudom, hogy hol kell javulnom."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Wolves vs Manchester United
Premier League 15. fordulóMolineux Stadium
2025-12-08 21:00
Premier League 14. forduló
Old Trafford
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 15 | 28 | 9 | +19 | 33 |
| 2 | Manchester City | 15 | 35 | 16 | +19 | 31 |
| 3 | Aston Villa | 15 | 22 | 15 | +7 | 30 |
| 4 | Crystal Palace | 15 | 20 | 12 | +8 | 26 |
| 5 | Chelsea | 15 | 25 | 15 | +10 | 25 |
| 6 | Everton | 15 | 18 | 17 | +1 | 24 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 15 | 25 | 21 | +4 | 23 |
| 8 | Sunderland | 15 | 18 | 17 | +1 | 23 |
| 9 | Liverpool | 15 | 24 | 24 | 0 | 23 |
| 10 | Tottenham | 15 | 25 | 18 | +7 | 22 |
| 11 | Newcastle | 15 | 21 | 19 | +2 | 22 |
| 12 | Manchester United | 14 | 22 | 21 | +1 | 22 |
| 13 | Bournemouth | 15 | 21 | 24 | -3 | 20 |
| 14 | Brentford | 15 | 21 | 24 | -3 | 19 |
| 15 | Fulham | 15 | 20 | 24 | -4 | 17 |
| 16 | Leeds United | 15 | 19 | 29 | -10 | 15 |
| 17 | Nottingham Forest | 15 | 14 | 25 | -11 | 15 |
| 18 | West Ham | 15 | 17 | 29 | -12 | 13 |
| 19 | Burnley | 15 | 16 | 30 | -14 | 10 |
| 20 | Wolves | 14 | 7 | 29 | -22 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Wolves - Manchester United
Premier League 15. forduló, ÉLŐ