Solskjaer értékelése Rashford formájáról

A Manchester United menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer dicsérte Marcus Rashford csapatra gyakorolt hatását a bajnokság újraindulása óta eltelt időszakban.


A Vörös Ördögök 10-esének januárban elszenvedett súlyos hátsérülése több hónapra is harcképtelenné tette, de a koronavírus világjárvány okozta karanténidőszakban felépült, a bajnokság újraindulása óta pedig mindegyik mérkőzésen a kezdőcsapat tagja volt.

 

Mióta újra pattoghat a labda az angol pályákon, a manchesteriek hat mérkőzésen lenyűgöző mennyiségű, szám szerint 17 gólt szereztek, amelyek közül Rashford is jegyzett egyet a Bournemouth elleni 5-2-es siker alkalmával, míg önzetlen munkájával a támadóharmadban további találatok létrejöttéhez járult hozzá.

 

A hétfői, Southampton elleni bajnokit megelőzően nyilatkozva a menedzser őszintén értékelte Marcus teljesítményét és a visszatérés óta produkált formáját.

 

"Nagyon elégedett vagyok vele" - kezdte Ole.

 

"Fizikálisan jól veszi az akadályokat a mérkőzéseken. Folyamatosan változtat a játékán, amellyel komoly gondolkodás elé állítja a védőit."

 

"Befut mögéjük, közel megy a labdás emberhez, passzol vagy éppen az egyéni képességeit villantja meg. Szóval Marcus minden olyan képességgel rendelkezik, amely szükséges ahhoz, hogy top csatár legyen."

 

"Látható, hogy a játékosaink egyszer csak feltűnnek a jobboldalon, Mason [Greenwood] a balon, Martial pedig akár mindkét szélen. Azt akarjuk, hogy rotálják egymást ezeken a posztokon, de néha az is fontos, hogy ragaszkodjanak az eredeti posztjukhoz és segítsenek helyet csinálni másoknak és a felfutásoknak."

 

"Van úgy, hogy számomra az egy assziszttal ér fel, ha valakinek helyet tud csinálni egy játékos és ilyet gyakran látunk."

 

 

Nem kevesebb, mint 11 hónap telt el azóta, hogy a szezonbeli első Southampton elleni meccsre sor került a bajnokságban, amikor Daniel James villámcsapásszerű találatát Jannik Vestergaard második félidei fejese egyenlítette ki.

 

Mindkét csapat számos kihívást és sikert megélt az azóta eltelt időszakban, de mivel a Unitednél abban reménykednek, hogy sikerül kivívniuk a Bajnokok Ligája szereplést a következő szezonra, így Ole csak a jövőre koncentrál.

 

"Egy hullámvölgyekkel és hegyekkel teli szezonunk van" - tette hozzá.

 

"Fantasztikusan jól kezdtünk a Chelsea ellen egy nagyszerű győzelemmel. Remek futballal tudtunk akkor előrukkolni."

 

"Aztán volt egy visszaesésünk, de szerintem a játékosok a nehéz időszakban is kitartottak a feladataik elvégzése mellett és hittek abban, amit el akartunk érni. Bíztak bennünk, amikor az eredmények nem alakultak fényesen, mi pedig csak azt akartuk, hogy továbbra is keményen dolgozzanak."

 

"Most az eredmények már jönnek és nagy izgalom lett úrrá a csapaton. Ez az a pillanat, amikor két lábbal a földön kell maradni, tovább kell dolgozni és nem szabad elhinni azt a felhajtást és dicséret áradatot, amely minket körbe vesz. Nem ez a feladatuk; nekik teljesíteniük kell, amikor a pályán vannak - de ugyanúgy nem szabad elhinniük a kritikákat sem, amikor nem megy úgy a játék."

 

"Bízniuk kell a csapattársaikban és magukban. Most már láthatjuk, hogy nincs már túl messze a bajnokság vége. Ez elég fura, mert nagyon hosszú időszak maradt ki számunkra. Már csak négy forduló van hátra a bajnoki szezonból, szóval az a célunk, hogy minél közelebb kerüljünk a célunkhoz."


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!