Giggs: Megérdemeltük a döntõbe jutást
A walesi varázsló szerint remek teljesítmény volt csapatától, hogy elérték a BL fináléját.
A Vörös Ördögök szerda este az Old Traffordon papírforma szerint bebiztosították a Wembleybe jutást a Schalke csapata ellen.
Az egyoldalú mérkõzésen a Manchester United 4-1-re tudott gyõzni a Bundesligában szereplõ csapat ellen, és így egy magabiztos, 6-1-es összesítéssel jutott a Bajnokok Ligája döntõjébe, amit a Barcelona ellen játszanak majd május 28-án.
A United csapata történelme során ötödször, és az utóbbi négy évben harmadszor mérkõzhet majd meg Európa legtöbbet érõ kupájáért.
Az Ördögök 1968-ban, 1999-ben és 2008-ban is elhódították a trófeát, ám az utolsó döntõjük során 2009-ben kikaptak a Barcelonától.
Ryan Giggs két alkalommal segített a Unitednek elhódítani a BL serlegét és elárulta, hogy szerinte a United még mindig uralja az Európai futballt.
„Ez egy remek teljesítmény. A három döntõ négy év alatt magáért beszél. Nagyon nehéz évrõl-évre bejutni a BL döntõjébe, nekünk mégis háromszor sikerült az utóbbi négy évben”- mondta Giggsy a Sky Sports News-nak.
A szélsõ abban is reménykedik, hogy sikerül bosszút állniuk a Barca ellen, azért az ominózus 2009-ben elszenvedett vereségért.
„Az az este nagyon rossz volt. Nem tudtuk azt a játékot játszani a Barcelona ellen, amit a döntõig minden egyes meccsen hoztunk a BL-ben. Idén remekül játszottunk a kupában, és reméljük ez a döntõ alkalmával sem fog megváltozni.”

Egy másik fiatalember is reméli, hogy sikerül jól befejezni a szezont. Õ nem más, mint az a Chris Smalling, akinek álomszerû elsõ szezonja volt a Vörös Ördögöknél.
Az U21-es védõ elárulta, hogy az elsõ Unitednél eltöltött éve magasan felülmúlta a kezdetleges elvárásait, hisz május 28-án lehetõsége lehet kifutni a Wembley gyepére, ahol a United 1968-ban elhódította a trófeát és méltóan befejezni ezt a tündérmesébe illõ szezont.
„Tudtam hogy a United versenyben lesz és az, hogy ilyen eredményeket értünk el, valamint ezekbõl én is kivettem a részem, csodálatos. Minden kerettag játszott az évben, ami nagyon közel hozott minket egymáshoz. Reméljük, hogy el tudjuk hódítani a trófeát május végén.”
„Nagyon nehéz meccs lesz. Egyértelmû, hogy a Barcelona egész évben kifogástalanul játszott, de itt most minden egy mérkõzésrõl szól, ami a Wembleyben lesz tulajdonképpen 'hazai pályán'. Reméljük ez a tényezõ elõnyünkre válik majd.”
skysports
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brighton & Hove Albion
Premier League 9. fordulóOld Trafford
2025-10-25 18:30
Premier League 8. forduló
Anfield Road
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
2025-09-27 13:30
2025-09-20 18:30
2025-09-14 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 8 | 15 | 3 | +12 | 19 |
| 2 | Manchester City | 8 | 17 | 6 | +11 | 16 |
| 3 | Liverpool | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
| 4 | Bournemouth | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
| 5 | Chelsea | 8 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 6 | Tottenham | 8 | 14 | 7 | +7 | 14 |
| 7 | Sunderland | 8 | 9 | 6 | +3 | 14 |
| 8 | Crystal Palace | 8 | 12 | 8 | +4 | 13 |
| 9 | Manchester United | 8 | 11 | 12 | -1 | 13 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 8 | 12 | 11 | +1 | 12 |
| 11 | Aston Villa | 8 | 8 | 8 | 0 | 12 |
| 12 | Everton | 8 | 9 | 9 | 0 | 11 |
| 13 | Brentford | 8 | 11 | 12 | -1 | 10 |
| 14 | Newcastle | 8 | 7 | 7 | 0 | 9 |
| 15 | Fulham | 8 | 8 | 12 | -4 | 8 |
| 16 | Leeds United | 8 | 7 | 13 | -6 | 8 |
| 17 | Burnley | 8 | 9 | 15 | -6 | 7 |
| 18 | Nottingham Forest | 8 | 5 | 15 | -10 | 5 |
| 19 | West Ham | 8 | 6 | 18 | -12 | 4 |
| 20 | Wolves | 8 | 5 | 16 | -11 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Brighton & Hove Albion
Premier League, 9. forduló